1És történt egy napon, hogy Jonathán, a Saul fia azt mondá szolgájának, a ki az õ fegyverét hordozza vala: Jer, menjünk át a Filiszteusok elõõrséhez, mely amott túl van; de atyjának nem mondá meg.
2Saul pedig Gibea határában, a gránátfa alatt tartózkodék, mely Migron [nevû mezõn] van; és a nép, mely vele volt, mintegy hatszáz ember vala.
3És Ahija [is,] ki Silóban az efódot viseli, fia Akhitobnak, az Ikábód testvérének, Fineás fiának, a ki az Úr papjának, Élinek fia vala. És a nép nem tudta, hogy Jonathán eltávozék.
4A szorosok között pedig, melyeken keresztül akara menni Jonathán a Filiszteusok elõõrséhez, volt egy hegyes kõszikla innen, és volt egy hegyes kõszikla túlfelõl. Az egyiknek Boczécz, a másiknak pedig Sené volt a neve.
5Az egyik sziklacsúcs északra volt, Mikmás átellenében, és a másik délre, Géba átellenében.
6És monda Jonathán a szolgának, a ki az õ fegyverét hordozá: Jer, menjünk át ezeknek a körülmetéletleneknek elõõrséhez, talán tenni fog az Úr érettünk [valamit,] mert az Úr elõtt nincs akadály, hogy sok vagy pedig kevés által szerezzen szabadulást.
7És fegyverhordozója felele néki: Tégy mindent a te szíved szerint; indulj néki, ímé én veled leszek kívánságod szerint.
8Jonathán pedig monda: Nosza menjünk fel ez emberekhez, és mutassuk meg magunkat nékik.
9Ha azt mondják nékünk: Várjatok meg, míg oda érkezünk ti hozzátok, akkor álljunk meg helyünkön, és ne menjünk fel hozzájok;
10Ha pedig azt mondják: Jertek fel mihozzánk, akkor menjünk fel, mert az Úr kezünkbe adta õket. És ez legyen nékünk a jel.
11Mikor pedig megmutatták magokat mind ketten a Filiszteusok elõõrsének, mondának a Filiszteusok: Ímé a zsidók kijõdögélnek a barlangokból, a hova rejtõzének.
12És szólának némelyek az elõõrs emberei közül Jonathánnak és az õ fegyverhordozójának, és mondák: Jertek fel mi hozzánk, és valamit mondunk néktek. Akkor monda Jonathán az õ fegyverhordozójának: Jõjj fel utánam, mert az Úr Izráel kezébe adta õket.
13És felmászott Jonathán négykézláb, és utána az õ fegyverhordozója. És hullanak vala Jonathán elõtt, és fegyverhordozója is öldököl utána.
14És az elsõ ütközet, melyben Jonathán és fegyverhordozója mintegy húsz embert ölének meg, egy hold földön egy fél barázda hosszányin volt.
15És félelem támada a táborban, a mezõn és az egész nép között; az elõõrs és a dúló sereg - azok is megrémülének - és a föld megrendüle; és Istentõl való rettegés lõn.
16És megláták a Saul õrei Benjámin [városában,] Gibeában, hogy a sokaság elszéledett és ide-oda elszóratott.
17Akkor monda Saul a népnek, mely vele volt: Nosza vegyétek számba [a népet], és vizsgáljátok meg, ki ment el mi közülünk; és a mikor számba vették, ímé Jonathán és az õ fegyverhordozója nem valának ott.
18És monda Saul Ahijának: Hozd elõ az Isten ládáját; mert az Isten ládája akkor Izráel fiainál vala.
19És történt, hogy a míg Saul a pappal beszéle, a Filiszteusok táborában mind nagyobb lõn a zsibongás. Monda azért Saul a papnak: Hagyd abba, a mit kezdettél.
20És felkiálta Saul és a nép, mely vele volt, és elmenének az ütközetre. Ott pedig egyik a másik ellen harczola, [és] igen nagy zûrzavar lõn.
21És azok a zsidók [is, kik,] mint azelõtt is, a Filiszteusokkal valának, s velök együtt feljövének a táborba és a körül valának, azok is Izráel népéhez [csatlakozának,] mely Saul és Jonathán mellett vala.
22És Izráelnek mindazon férfiai, kik elrejtõzének Efraim hegységében, mikor meghallották, hogy a Filiszteusok menekültek, azok is üldözni kezdék õket a harczban.
23És megsegíté az Úr azon a napon Izráelt. És a harcz Béth-Avenen túl terjede.
24És Izráel népe igen elepedett vala azon a napon, mert Saul esküvel kényszeríté a népet, mondván: Átkozott az, a ki kenyeret eszik estvéig, míg bosszút állok ellenségeimen, azért az egész nép semmit sem evék.
25És az egész föld népe eljuta az erdõbe, hol méz vala a föld szinén.
26Mikor pedig a nép beméne az erdõbe, jóllehet folyt a méz, [mindazáltal] senki sem érteté kezét szájához, mert félt a nép az eskü miatt.
27Jonathán azonban nem hallotta vala, hogy atyja megesketé a népet, és kinyújtá a vesszõ végét, mely kezében vala, és bemártá azt a lépesmézbe, és kezét szájához vivé; és felvidulának az õ szemei.
28Szóla pedig valaki a nép közül, és mondá: Atyád ünnepélyesen megesketé a népet, mondván: Átkozott az, a ki csak kenyeret is eszik ma, és e miatt a nép kimerüle.
29És monda Jonathán: Atyám bajba vitte az országot; lássátok [mennyire] felvidulának szemeim, hogy ízlelék egy keveset ebbõl a mézbõl.
30Hátha még a nép jól evett volna ma ellenségeinek zsákmányából, melyet talált! Vajjon nem nagyobb lett volna-é akkor a Filiszteusok veresége?!
31És megverék azon a napon a Filiszteusokat Mikmástól Ajálonig. És a nép nagyon kimerüle.
32Akkor a nép a prédának esék, és fogának juhot, ökröt és borjúkat, és megölék a földön, és megevé a nép vérestõl.
33Megjelenték azért Saulnak, és mondának: Ímé a nép vétkezik az Úr ellen, mert vérrel [elegy] eszik. Õ pedig monda: Hûtlenül cselekedtetek, gördítsetek azért most hozzám egy nagy követ.
34Monda továbbá Saul: Menjetek el [mindenfelé] a nép között, és mondjátok meg nékik, hogy mindenki a maga ökrét és mindenki a maga juhát hozza én hozzám, és itt öljétek meg és egyétek meg, és nem fogtok vétkezni az Úr ellen, vérrel elegy evén. Akkor elhozta az egész nép, kézzel fogván ki- ki a maga ökrét azon éjjel, és ott megölék.
35Saul pedig oltárt épített az Úrnak; azt az oltárt építé elõször az Úrnak.
36És monda Saul: Menjünk le [ez] éjjel a Filiszteusok után, és foszszuk ki õket virradatig, és senkit se hagyjunk meg közülök. Azok pedig mondának: A [mint] néked tetszik, [úgy] cselekedjél mindent. De a pap [azt] mondá: Járuljunk ide az Istenhez.
37És megkérdezé Saul az Istent: Lemenjek-é a Filiszteusok után? Izráelnek kezébe adod-é õket? De õ nem felelt néki azon a napon.
38Monda azért Saul: Jertek ide mindnyájan, a népnek oszlopai, hogy megtudjátok és meglássátok, kiben volt ez a bûn ma?
39Mert él az Úr, a ki Izráelt oltalmazza, hogy ha fiamban, Jonathánban volna is, meg kell halnia; és az egész nép közül senki sem felele néki.
40És monda egész Izráelnek: Ti legyetek az egyik oldalon, én pedig és az én fiam, Jonathán legyünk a másik oldalon. És válaszola a nép Saulnak: A mint néked tetszik, úgy cselekedjél.
41Akkor szóla Saul az Úrnak, Izráel Istenének: Szolgáltass igazságot! És kiválasztaték Jonathán és Saul, a nép pedig megmeneküle.
42És monda Saul: Vessetek sorsot közöttem és fiam, Jonathán között. És kiválasztaték Jonathán.
43Akkor monda Saul Jonathánnak: Mondd meg nékem, mit cselekedtél? Jonathán pedig elbeszélte néki, és monda: A pálcza végével, mely kezembe vala, ízlelék egy keveset a mézbõl; itt vagyok, haljak meg!
44És Saul monda: Úgy cselekedjék az Úr most és ezután is, hogy meg kell halnod Jonathán.
45A nép azonban monda Saulnak: Jonathán haljon-é meg, a ki ezt a nagy szabadulást szerezte Izráelben? Távol legyen! Él az Úr, hogy egyetlen hajszála sem esik le fejérõl a földre, mert Istennek [segedelmével] cselekedte ezt ma. Megváltá azért a nép Jonathánt, és nem hala meg.
46Akkor Saul megtére a Filiszteusok üldözésébõl; a Filiszteusok pedig az õ helyökre haza menének.
47Miután tehát Saul átvette a királyságot Izráel felett, hadakozék minden ellenségivel mindenfelé: Moáb ellen és Ammon fiai ellen és Edom ellen és a Czobeusok királyai ellen és a Filiszteusok ellen; és mindenütt, a hol megfordula, keményen cselekedék.
48És sereget gyûjtvén, megverte Amáleket, és megszabadítá Izráelt fosztogatóinak kezébõl.
49Valának pedig Saul fiai: Jonathán, Jisvi és Málkisua; és két leányának neve: az idõsebbiknek Méráb, és a kisebbiknek neve Mikál.
50És Saul feleségét Akhinóámnak hívták, a ki Akhimaás leánya volt. Seregének vezetõjét pedig Abnernek hívták, a ki Saul nagybátyjának, Nérnek volt a fia;
51Mert Kis, a Saul atyja és Nér, az Abner atyja, Abiel fiai valának.
52A Filiszteusok elleni háború pedig igen heves volt Saulnak egész életében; azért, a hol csak látott Saul egy-egy erõs vagy egy-egy bátor férfit, azt magához fogadta.
