1Elméne azért onnan Dávid, és elfutott Adullám barlangjába. És mikor meghallották testvérei és atyjának egész háza [népe], oda menének hozzá.
2És hozzá gyûlének mindazok, a kik nyomorúságban valának, és mindazok, a kiknek hitelezõik voltak, és minden elkeseredett ember, õ pedig vezérük lett azoknak; és mintegy négyszázan valának õ vele.
3És elméne onnan Dávid Miczpába, Moáb [földére,] és monda Moáb királyának: Hadd jõjjön ide hozzátok az én atyám és anyám, míg megtudom, hogy mit fog cselekedni velem az Isten.
4És vivé õket Moáb királya elé, és ott maradának vele mindaddig, míg Dávid a várban volt.
5Gád próféta pedig monda Dávidnak: Ne maradj a várban, [hanem] eredj és menj el Júda földére. Elméne azért Dávid, és Héreth erdejébe ment.
6És meghallotta Saul, hogy elõtûnt Dávid és azok az emberek, a kik vele valának; (Saul pedig Gibeában tartózkodék a hegyen a fa alatt és dárdája a kezében vala és szolgái mindnyájan mellette állának).
7Monda azért Saul az õ szolgáinak, a kik mellette állottak: Halljátok meg Benjáminnak fiai! Isainak fia adni fog-é néktek mindnyájatoknak szántóföldeket és szõlõ[hegyeket,] és mindnyájatokat ezredesekké és századosokká fog-é tenni,
8Hogy mindnyájan összeesküdtetek ellenem? És senki sincs, a ki tudósítana engem, hogy fiam szövetséget kötött Isai fiával? És senki sincs közöttetek, a ki szánakoznék felettem, és megmondaná nékem, hogy fiam fellázította szolgámat ellenem, hogy leselkedjék utánam, mint a hogy e mai napon megtetszik?
9Akkor felele az Edomita Doég, a ki Saul szolgái közt állott: Én láttam, hogy az Isai fia Nóbba ment vala az Akhitób fiához, Akhimélek paphoz.
10A ki õ érette megkérdé az Urat, és eleséget adott néki, sõt a Filiszteus Góliáth kardját is néki adá.
11Akkor elkülde a király, hogy elhívják Akhimélek papot, az Akhitób fiát és atyjának egész háza[népét], a papokat, a kik Nóbban valának; és eljövének mindnyájan a királyhoz.
12És monda Saul: Halld meg most te, Akhitóbnak fia! Õ pedig monda: Ímhol vagyok uram.
13És monda néki Saul: Miért ütöttetek pártot ellenem, te és Isainak fia, hogy kenyeret és kardot adtál néki, és õ érette megkérdezéd az Istent, hogy fellázadjon ellenem, hogy leselkedjék, mint a hogy most történik?
14És felele Akhimélek a királynak, és monda: Minden szolgáid között kicsoda hûségesebb Dávidnál, a ki a királynak veje, és a ki akaratod szerint jár, és tisztelt [ember] a te házadban?
15Vajjon csak ma kezdém-e az Istent õ érette megkérdezni? Távol legyen tõlem! Ne tulajdonítson olyat a király szolgájának, sem atyám egész háza[népének,] mert errõl a dologról semmit sem tud a te szolgád, sem kicsinyt, sem nagyot.
16A király pedig monda: Meg kell halnod Akhimélek, néked és a te atyád egész háza[népének!
17És monda a király a poroszlóknak, a kik mellette állának: Vegyétek körül és öljétek le az Úrnak papjait, mert az õ kezök is Dávid mellett vala, mert tudták, hogy õ menekül, és még sem mondták meg nékem. A király szolgái azonban nem akarták kezeiket felemelni, hogy az Úrnak papjaira rohanjanak.
18Akkor monda a király Doégnak: Fordulj [nékik] te, és rohanj a papokra. És ellenük fordula az Edomita Doég, és õ rohana a papokra. És azon a napon nyolczvanöt embert ölt meg, a kik gyolcs efódot viselének.
19És Nóbot [is,] a papok városát fegyvernek élével vágatá le, mind a férfit, mind az asszonyt, mind a gyermeket, mind a csecsemõt; az ökröt és szamarat és bárányt, fegyvernek élével.
20Akhitób fiának, Akhiméleknek egy fia azonban, a kit Abjáthárnak hívtak, elmenekült, és Dávid után futott.
21És megmondá Abjáthár Dávidnak, hogy megölette Saul az Úrnak papjait.
22Dávid pedig monda Abjáthárnak: Tudtam én azt [már] aznap, mert ott volt az Edomita Doég, hogy bizonyosan megmondja Saulnak. Én adtam okot atyád egész háza[népének] halálára.
23Maradj nálam, ne félj; mert a ki az én életemet halálra keresi, az keresi a te életedet is, azért te bátorságosan lehetsz mellettem.
