1. Tesszalonikaiaknak írt első levél 2:14
Pál szolgálata a tesszalonikaiak között
1. Tesszalonikaiaknak írt első levél 2:14
Mert ti, atyámfiai, követõi lettetek az Isten gyülekezeteinek, a melyek Júdeában vannak a Krisztus Jézusban, mivelhogy ugyanúgy szenvedtetek ti is a saját honfitársaitoktól, miként azok is a zsidóktól,
Szomszédos versek
Előző vers
1. Tesszalonikaiaknak írt első levél 2:13
Ugyanazért mi is hálát adunk az Istennek szüntelenül, hogy ti befogadván az Istennek általunk hirdetett beszédét, nem úgy fogadtátok, mint emberek beszédét, hanem mint Isten beszédét (a minthogy valósággal az [is]), a mely munkálkodik is ti bennetek, a kik hisztek.
Következő vers
1. Tesszalonikaiaknak írt első levél 2:15
A kik megölték az Úr Jézust is és a saját prófétáikat, és minket [is] üldöznek, és az Istennek nem tetszenek, és minden embernek ellenségei;