1Figyeljetek egek, hadd szóljak! Hallgassa a föld is számnak beszédeit!
2Csepegjen tanításom, mint esõ; hulljon mint harmat a beszédem; mint langyos zápor a gyenge fûre, s mint permetezés a pázsitra!
3Mert az Úr nevét hirdetem: magasztaljátok Istenünket!
4Kõszikla! Cselekedete tökéletes, mert minden õ úta igazság! Hûséges Isten és nem csalárd; igaz és egyenes õ!
5Gonoszak voltak hozzá, nem fiai, a magok gyalázatja; romlott és elvetemült nemzedék.
6Így fizettek-é az Úrnak: balga és értelmetlen nép?! Nem atyád-é õ, a ki teremtett? Õ alkotott és erõsített meg.
7Emlékezzél meg az õs idõkrõl; gondoljátok el annyi nemzedék éveit! Kérdezd meg atyádat és megjelenti néked, a te véneidet és megmondják néked!
8Mikor a Felséges örökséget osztott a népeknek; mikor szétválasztá az ember fiait: megszabta a népek határait, Izráel fiainak száma szerint,
9Mert az Úrnak része az õ népe, Jákób néki sorssal jutott öröksége.
10Puszta földön találta vala õt, zordon, sivatag vadonban; körülvette õt, gondja volt reá, õrizte, mint a szeme fényét;
11Mint a fészkén felrebbenõ sas, fiai felett lebeg, kiterjeszti felettök szárnyait, felveszi õket, [és] tollain emeli õket:
12Egymaga vezette õt az Úr; idegen Isten nem volt õ vele.
13A föld magaslatain járatta õt, mezõk terméseivel étette, kõsziklából is mézet szopatott vele, kovaszirtbõl is olajat;
14Tehenek vaját, és juhok tejét bárányok kövérjével, básáni kosokat és bakkecskéket a buza java kövérjével; és szõlõ vérét, bort ittál.
15És meghízott Jesurun, és rúgódozott. Meghíztál, megkövéredtél, elhájasodtál. És elhagyá Istent, teremtõjét, és megveté az õ üdvösségének kõszikláját.
16Idegen [istenek]kel ingerelték, útálatosságokkal bosszantották.
17Ördögöknek áldoztak, nem Istennek; isteneknek, a kiket nem ismertek; újaknak, a kik csak most támadtak, a kiket nem rettegtek a ti atyáitok.
18A Kõsziklát, a ki szült téged, elfeledted; megfelejtkeztél Istenrõl, a ki nemzett téged.
19Látta ezt az Úr és megútálta bosszúságában az õ fiait és leányait.
20És monda: Elrejtem orczámat elõlök, hadd látom, mi lesz a végök? Mert elzüllött nemzetség ez, fiak, a kikben nincs hûség!
21Azzal ingereltek õk, a mi nem isten; hiábavalóságaikkal bosszantottak engem; én pedig azzal ingerlem õket, a mi nem népem: bolond nemzettel bosszantom õket.
22Mert tûz lobban fel haragomban és leég a Seol fenekéig; megemészti a földet és gyümölcsét, és felgyújtja a hegyek alapjait.
23Veszedelmeket halmozok reájok, nyilaimat mind rájok fogyasztom.
24Éhségtõl aszottan, láztól emésztetten és keserû dögvésztõl - a vadak fogait is rájok bocsátom, a porban csúszók mérgével együtt.
25Kivül fegyver pusztít, az ágyasházakban rettegés: ifjat és szûzet, csecsszopót a vén emberrel együtt.
26Mondom: Elfuvom õket, eltörlöm emlékezetöket az emberek közül.
27Ha nem tartanék az ellenség bosszantásától, hogy szorongatóik a dolgot félremagyarázzák, és hogy ezt mondják: A mi kezünk a hatalmas, és nem az Úr cselekedte mind ezt! -
28Mert tanács-vesztett nép ez, és nincs bennök értelem.
29Vajha eszesek volnának, megértenék ezt, meggondolnák, hogy mi lesz a végök!
30Miképen kergethetne egy ezeret, és kettõ hogyan ûzhetne tízezeret, ha az õ Kõsziklájok el nem adja õket, és ha az Úr kézbe nem adja õket?!
31Mert a mi Kõsziklánk nem olyan, mint az õ kõsziklájok; ellenségeink is megítélhetik!
32Mert az õ szõlõjök Sodoma szõlõje és Gomora mezõsége; bogyóik mérges bogyók, keserûek a gerézdjeik.
33Sárkányok mérge az õ boruk, áspiskígyóknak kegyetlen epéje.
34Nincsen-é ez elrejtve nálam, lepecsételve az én kincseim között?
35Enyém a bosszúállás és megfizetés, a mikor lábuk megtántorodik; mert közel van az õ veszedelmök napja, és siet, a mi rájok vár!
36Mert megítéli az Úr az õ népét, és megkönyörül az õ szolgáin, ha látja, hogy elfogyott az erõ, s védett és védtelen oda van.
37És ezt mondja: Hol az õ istenök? a Kõszikla, a melyben bizakodtak?
38A kik megették az õ véres áldozataik kövérjét, megitták az õ italáldozatuk borát: keljenek fel és segítsenek meg titeket, és oltalmazzanak meg titeket!
39Most lássátok meg, hogy én vagyok, és nincs Isten kivülem! Én ölök és elevenítek, én sebesítek és én gyógyítok, és nincs, a ki kezembõl megszabadítson.
40Mert felemelem kezemet az égre, és ezt mondom: Örökké élek én!
41Ha megélesítem fényes kardomat és ítélethez fog kezem: bosszút állok ellenségeimen és megfizetek gyûlölõimnek.
42Megrészegítem nyilaimat vérrel, és kardom jól lakik hússal: a legyilkoltak és foglyok vérével, az ellenség vezéreinek fejébõl!
43Ujjongjatok ti nemzetek, õ népe! Mert õ megtorolja az õ szolgáinak vérét, bosszút áll az õ ellenségein, földjének és népének megbocsát!
44Elméne azért Mózes és elmondá ez éneknek minden ígéjét a nép füle hallására, õ és Józsué a Nún fia.
45És mikor végig elmondá Mózes mind ez ígéket az egész Izráelnek,
46Monda nékik: Vegyétek szívetekre mind ezeket az ígéket, a melyekkel én bizonyságot teszek ellenetek e mai napon; és parancsoljátok meg fiaitoknak, hogy tartsák meg és teljesítsék e törvénynek minden ígéjét;
47Mert nem hiábavaló íge ez néktek; hanem ez a ti életetek, és ez íge által hosszabbítjátok meg napjaitokat azon a földön, a melyre általmentek a Jordánon, hogy bírjátok azt.
48És ugyanezen a napon szóla az Úr Mózesnek, mondván:
49Menj fel ebbe az Abarim hegységbe, a Nébó hegyére, a mely Moáb földén van és pedig Jérikhóval átellenben; és nézd meg a Kanaán földét, a melyet én Izráel fiainak adok örökségül.
50És halj meg a hegyen, a melyre felmégy, és takaríttassál a te népedhez, a miképen meghalt Áron, a te testvéred a Hór hegyén, és takaríttatott az õ népeihez;
51Mivelhogy vétkeztetek ellenem Izráel fiai között a versengésnek vizénél, a Czin pusztájában Kádesnél: mert nem szenteltetek meg engem Izráel fiai között.
52Mert szemközt látod a földet; de arra a földre, a melyet én adok Izráel fiainak, oda nem mégy be.
