1Halljad Izráel, te általmégy ma a Jordánon, hogy bemenvén, örökségül bírj náladnál nagyobb és erõsebb népeket, nagy és az égig megerõsített városokat;
2Nagy és szálas népet, Anák-fiakat, a kikrõl magad is tudod és magad is hallottad: kicsoda állhat meg Anák fiai elõtt?
3Tudd meg azért e mai napon, hogy az Úr, a te Istened az, a ki átmegy elõtted mint emésztõ tûz, õ törli el azokat, és õ alázza meg azokat te elõtted; és kiûzöd, és hamar elveszted õket, a miképen az Úr megmondotta néked.
4Mikor azért kiûzi az Úr, a te Istened azokat te elõled, ne szólj a te szívedben, mondván: Az én igazságomért hozott be engem az Úr, hogy örökségül bírjam ezt a földet; holott e népeket az õ istentelenségökért ûzi ki te elõled az Úr;
5Nem a te igazságodért, sem a te szívednek igaz voltáért mégy te be az õ földük bírására; hanem az Úr, a te Istened e népeknek istentelenségéért ûzi ki õket elõled, hogy megerõsítse az ígéretet, a mely felõl megesküdt az Úr a te atyáidnak: Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak.
6Tudd meg azért, hogy az Úr, a te Istened nem a te igazságodért adja néked ezt a jó földet birtokul, mert kemény nyakú nép vagy te!
7Emlékezzél meg róla, és el ne felejtsed azokat, a mikkel haragra indítottad az Urat, a te Istenedet a pusztában! A naptól fogva, a melyen kijöttél Égyiptom földébõl, mind addig, míglen e helyre jutottatok, az Úr ellen tusakodtatok vala.
8Már a Hóreben haragra indítátok az Urat, és annyira megharaguvék reátok az Úr, hogy el akara veszteni titeket.
9Mikor felmegyek vala a hegyre, hogy átvegyem a kõtáblákat, a szövetségnek tábláit, a melyet az Úr kötött vala veletek, és a hegyen maradtam vala negyven nap és negyven éjjel: kenyeret nem ettem, sem vizet nem ittam vala.
10Akkor átadá nékem az Úr a két kõtáblát, a melyek az Isten ujjával valának beírva, és rajtok valának mind amaz ígék, a melyeket mondott vala az Úr néktek a hegyen a tûz közepébõl, a gyülekezésnek napján.
11És mikor a negyven nap és negyven éj elmultával átadá az Úr nékem a két kõtáblát, a szövetségnek tábláit;
12Akkor monda az Úr nékem: Kelj fel, hamar menj innen alá; mert elvetemedett a te néped, a kit kihoztál Égyiptomból; hamar eltértek az útról, a melyet parancsoltam vala nékik, öntött bálványt készítettek magoknak.
13Ismét szóla nékem az Úr, mondván: Láttam e népet, és bizony kemény nyakú nép ez!
14Hagyj békét nékem, hadd pusztítsam el õket, és töröljem el az õ nevöket az ég alól, és teszlek téged ennél nagyobb és erõsebb néppé!
15Megfordulék azért, és alájövék a hegyrõl, a hegy pedig tûzzel ég vala, és a szövetségnek két táblája az én két kezemben vala.
16És mikor látám, hogy ímé vétkeztetek vala az Úr ellen, a ti Istenetek ellen; öntött borjút csináltatok vala magatoknak; hamar letértetek vala az útról, a melyet az Úr parancsolt vala néktek:
17Akkor megragadám a két táblát, és elhajítám a két kezembõl, és összetörém azokat a ti szemeitek láttára.
18És leborulék az Úr elõtt, mint annakelõtte, negyven nap és negyven éjjel, kenyeret nem ettem és vizet sem ittam; minden ti bûnötökért, a melyeket elkövettetek vala, azt cselekedvén, a mi gonosz az Úr elõtt, hogy ingereljétek õt.
19Mert félek vala a haragtól és búsulástól, a melylyel ti reátok úgy megharagudt vala az Úr, hogy el akart vala pusztítani titeket. És meghallgata az Úr engem akkor is.
20Áronra is igen megharagudt vala az Úr, és el akará õt is pusztítani; de ugyanakkor imádkozám Áronért is.
21A ti bûnötöket pedig, a borjút, a melyet készítettetek, megragadám, és megégetém azt tûzzel; és összetörém azt, jól megõrölvén, mígnem porrá morzsolódék, azután bevetém annak porát a patakba, a mely a hegyrõl foly vala alá.
22És Thaberában, Massában, és Kibrot- Taavában is haragra indítátok az Urat.
23És mikor az Úr elküldött vala titeket Kádes-Barneából, mondván: Menjetek fel, és bírjátok örökségül a földet, a melyet néktek adtam: akkor is tusakodtatok vala az Úrnak, a ti Isteneteknek beszéde ellen, nem hittetek néki, és nem hallgattatok az õ szavára.
24Tusakodók voltatok az Úr ellen, a mióta ismerlek titeket.
25És leborulék az Úr elõtt azon a negyven napon és negyven éjjel, a melyeken leborultam vala; mert azt mondotta vala az Úr, hogy elveszt titeket.
26Akkor imádkozám az Úrhoz, és mondék: Uram, Isten! ne rontsd meg a te népedet, és a te örökségedet, a kit a te nagyságoddal szabadítottál meg, a kit erõs kézzel hoztál ki Égyiptomból.
27Emlékezzél meg a te szolgáidról: Ábrahámról, Izsákról és Jákóbról; ne nézzed e népnek keménységét, istentelenségét és bûnét!
28Hogy ne mondja a föld [népe], a honnét kihoztál minket: mivelhogy az Úr nem vihette be õket a földre, a melyet igért volt nékik, és mivelhogy gyûlölte õket, azért hozta ki õket, hogy megölje õket a pusztában.
29Pedig õk a te néped és a te örökséged, a melyet kihoztál a te nagy erõddel, és a te kinyujtott karoddal!
