1Fõdolog pedig azokra nézve, a miket mondunk, az, hogy olyan fõpapunk van, a ki a mennyei Felség királyi székének jobbjára üle,
2Mint a szent helynek és amaz igazi sátornak szolgája, a melyet az Úr és nem ember épített.
3Mert minden fõpap ajándékok meg áldozatok vitelére rendeltetik, a miért szükséges, hogy legyen valamije ennek is, a mit áldozatul vigyen.
4Ha tehát a földön volna, még csak pap sem volna, lévén olyan papok, a kik a törvény szerint áldoznak ajándékokkal,
5A kik a mennyei dolgok ábrázolatának és árnyékának szolgálnak, a mint Isten mondotta Mózesnek, mikor be akarta végezni a sátort: Meglásd, úgymond, hogy mindeneket azon minta szerint készíts, a mely a hegyen mutattatott néked.
6Most azonban annyival kiválóbb szolgálatot nyert, a mennyivel jobb szövetségnek közbenjárója, a mely jobb ígéretek alapján köttetett.
7Mert ha az az elsõ kifogástalan volt volna, nem kerestetett volna hely a másodiknak.
8Mert dorgálván õket, így szól: Ímé napok jõnek, ezt mondja az Úr, és az Izráel házával és Júdának házával új szövetséget kötök.
9Nem azon szövetség szerint, a melyet kötöttem az õ atyáikkal ama napon, mikor kézen fogtam õket, hogy kivezessem Égyiptomból, mert õk nem maradtak meg abban az én szövetségemben, azért én sem gondoltam velök, mondja az Úr.
10Mert ez az a szövetség, melyet kötök az Izráel házával, ama napok multán, mond az Úr: Adom az én törvényemet az õ elméjökbe, és az õ szívökbe írom azokat, és leszek nekik Istenök és õk lesznek nekem népem.
11És nem tanítja kiki az õ felebarátját és kiki az õ atyafiát, mondván: Ismerd meg az Urat; mert mindnyájan megismernek engem a kicsinytõl nagyig.
12Mert megkegyelmezek álnokságaiknak, és az õ bûneikrõl és gonoszságaikról meg nem emlékezem.
13Mikor újról beszél, óvá tette az elsõt; a mi pedig megavul és megvénhedik, közel van az enyészethez.
