1Mert könyörül az Úr Jákóbon, és ismét elválasztja Izráelt, és megnyugotja õket földjükön; és a jövevény hozzájok adja magát, és a Jákób házához csatlakoznak;
2És felveszik õket a népek, és elviszik õket lakhelyökre, és Izráel háza bírni fogja õket az Úr földén, szolgák és szolgálók gyanánt; és foglyaik lesznek foglyul vivõik, és uralkodnak nyomorgatóikon.
3És majd ama napon, a melyen nyugalmat ád néked az Úr fáradságodtól és nyomorúságodtól és ama kemény szolgálattól, a melylyel szolgálnod kellett,
4E gúnydalt mondod Babilon királya felett, és szólsz: Miként lõn vége a nyomorgatónak, a szolgaság házának vége lõn!
5Eltörte az Úr a gonoszok pálczáját, az uralkodóknak vesszejét.
6A ki népeket vert dühében szüntelen való veréssel, leigázott népségeket haraggal, kergettetik feltartózhatlanul.
7Nyugszik, csöndes az egész föld. Ujjongva énekelnek.
8Még a cziprusok is örvendenek rajtad: a Libánon czédrusai [ezt mondják:] Mióta te megdõltél, nem jõ favágó ellenünk.
9Alant a sír megindul te miattad megérkezésedkor, miattad felriasztja árnyait, a föld minden hatalmasit, felkölti székeikrõl a népek minden királyait;
10Mind megszólalnak, és ezt mondják néked: Erõtlenné lettél te is, miként mi; hozzánk hasonlatos levél!
11Kevélységed [és] lantjaid zengése a sírba szállt; fekvõ ágyad férgek, és takaró lepled pondrók!
12Miként estél alá az égrõl fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál a földre, a ki népeken tapostál!
13Holott te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülõszékemet, és lakom a gyülekezet hegyén messze északon.
14Felibök hágok a magas felhõknek, és hasonló leszek a Magasságoshoz.
15Pedig a sírba szállsz alá, sírgödör mélységébe!
16A kik látnak, rád tekintenek, [és] elgondolják: Ez-é a föld ama háborgatója, a ki királyságokat rendített meg?
17A ki a föld kerekségét pusztasággá tette, városait lerontá, [és ]foglyait nem bocsátá haza!
18A népeknek minden királyai dicsõségben nyugosznak, kiki az õ sírjában,
19Te pedig [messze] vettetel sírodtól, mint valami hitvány gally, takarva megölettekkel, fegyverrel átverettekkel, sziklasírba leszállókkal, mint valami eltapodott holttest!
20Nem egyesülsz velök a sírban, mert elpusztítád földedet, megölted népedet: nem él sokáig a gonoszok magva [sem!]
21Készítsetek öldöklést az õ fiainak atyáik vétkéért, hogy fel ne keljenek, és örökségül bírják e földet, és városokkal töltsék be e földnek színét!
22És felkelnek õ ellenök, szóla a seregeknek Ura, és kivágom Babilon nevét és maradékát, fiait és unokáit, szól az Úr;
23És a sündisznónak örökségévé és álló vizek tavává teszem azt, és elsöpröm azt a pusztítás seprõjével, szól a seregeknek Ura.
24Megesküdött a seregeknek Ura, mondván: Úgy lészen, mint elgondolám, úgy megy véghez, mint elvégezém:
25Megrontom Assiriát földemen, és megtapodom hegyeimen, és eltávozik róluk igája, és terhe válláról eltávozik.
26Ez az elvégezett tanács az egész föld felõl, és ez ama felemelt kéz minden népek fölött.
27Mert a seregek Ura végezte, és ki teszi azt erõtelenné? Az õ keze fel van emelve; ki fordítja el azt?
28A mely esztendõben meghalt Akház király, akkor lõn e jövendölés.
29Ne örvendj oly nagyon Filisztea, hogy eltört a téged verõnek vesszeje, mert a kígyó magvából baziliskus jõ ki, a melytõl szárnyas sárkány származik.
30És legelnek a szegényeknek elsõszülöttei, és a szûkölködõk bátorsággal nyugosznak; és én kivesztem gyökeredet éhséggel, és maradékodat megölik.
31Jajgass kapu, kiálts város! remeg egész Filisztea, mivel füst jõ észak felõl; és nem marad el seregeibõl egy sem!
32És mit felelnek a népek követei? [Azt,] hogy az Úr veté meg a Sion alapját, és abban bíznak népe szegényei.
