1Ki ez, ki jõ Edomból, veres ruhákban Boczrából, a ki ékes öltözetében, ereje sokaságában büszke? Én, a ki igazságban szólok, elégséges vagyok a megtartásra.
2Miért veres öltözeted, és ruháid, mint a bornyomó ruhái?
3A sajtót egyedül tapostam, és a népek közül nem volt velem senki, és megtapodtam õket búsulásomban, és széttapostam õket haragomban: így fecscsent vérök ruháimra, és egész öltözetemet bekevertem.
4Mert bosszúállás napja volt szívemben, és megváltottaim esztendeje eljött.
5Körültekinték és nem vala segítõ, s álmélkodám és nem vala gyámolító, és segített nékem karom, és haragom gyámolított engem!
6És megtapodtam népeket búsulásomban, és megrészegítem õket haragomban, és ontám a földre véröket!
7Az Úrnak kegyelmességeirõl emlékezem, az Úr dicséreteirõl mind a szerint, a mit az Úr velünk cselekedett; az Izráel házához való sok jóságáról, a melyet velök cselekedett irgalma és kegyelmének sokasága szerint.
8És õ mondá: Bizony az én népem õk, fiak, a kik nem hazudnak; és lõn nékik megtartójok.
9Minden szenvedésöket Õ is szenvedte, és orczájának angyala megszabadítá õket, szerelmében és kegyelmében váltotta Õ meg õket, fölvette és hordozá õket a régi idõk minden napjaiban.
10Õk pedig engedetlenek voltak és megszomoríták szentségének lelkét, és õ ellenségükké lõn, hadakozott ellenök.
11S megemlékezék népe a Mózes régi napjairól: hol van, a ki õket kihozá a tengerbõl nyájának pásztorával? hol van, a ki belé adá az õ szentséges lelkét?
12Ki Mózes jobbján járatá dicsõségének karját, a ki a vizeket ketté választá elõttök, hogy magának örök nevet szerezzen?
13Ki járatá õket mélységekben, mint a lovat a síkon, és meg nem botlottanak!
14Mint a barmot, a mely völgybe száll alá, nyugodalomba vitte õket az Úr lelke: így vezérletted népedet, hogy magadnak dicsõ nevet szerezz!
15Tekints alá az égbõl, és nézz le szentséged és dicsõséged hajlékából! Hol van buzgó szerelmed és hatalmad? Szívednek dobogása és irgalmad megtartóztatják magokat én tõlem!
16Hiszen Te vagy Atyánk, hiszen Ábrahám nem tud minket, és Izráel nem ismer minket, Te, Uram, vagy a mi Atyánk, megváltónk, ez neved öröktõl fogva.
17Miért engedél eltévelyedni minket útaidról, oh Uram! miért keményítéd meg szívünket, hogy ne féljünk tégedet? Térj meg szolgáidért, örökséged nemzetségeiért!
18Kevés [ideig] bírta szentségednek népe [földét,] ellenségink megtapodták szent helyedet.
19Olyanok lettünk, mint a kiken eleitõl fogva nem uralkodtál, a kik felett nem neveztetett neved.
