1Ímé, mindezeket látta az én szemem, hallotta az én fülem és megértette.
2A mint ti tudjátok, úgy tudom én is, és nem vagyok alábbvaló nálatok.
3Azonban én a Mindenhatóval akarok szólani; Isten elõtt kivánom védeni ügyemet.
4Mert ti hazugságnak mesterei vagytok, és mindnyájan haszontalan orvosok.
5Vajha legalább mélyen hallgatnátok, az még bölcseségtekre lenne.
6Halljátok meg, kérlek, az én feddõzésemet, és figyeljetek az én számnak pörlekedéseire.
7Az Isten kedvéért szóltok-é hamisságot, és õ érette szóltok-é csalárdságot?
8Az õ személyére néztek-é, ha Isten mellett tusakodtok?
9Jó lesz-é az, ha egészen kiismer benneteket, avagy megcsalhatjátok-é õt, a mint megcsalható az ember?
10Keményen megbüntet, ha titkon vagytok is személyválogatók.
11Az õ fensége nem rettent-é meg titeket, a tõle való félelem nem száll-é rátok?
12A ti emlékezéseitek hamuba írott példabeszédek, a ti menedékváraitok sárvárak.
13Hallgassatok, ne bántsatok: hadd szóljak én, akármi essék is rajtam.
14Miért szaggatnám fogaimmal testemet, és miért szorítanám markomba lelkemet?
15Ímé, megöl engem! Nem reménylem; hiszen csak utaimat akarom védeni elõtte!
16Sõt az lesz nékem segítségül, hogy képmutató nem juthat elébe.
17Hallgassátok meg figyelmetesen az én beszédemet, vegyétek füleitekbe az én mondásomat.
18Ímé, elõterjesztem ügyemet, tudom, hogy nékem lesz igazam.
19Ki az, a ki perelhetne velem? Ha most hallgatnom kellene, úgy kimulnék.
20Csak kettõt ne cselekedj velem, szined elõl akkor nem rejtõzöm el.
21Vedd le rólam kezedet, és a te rettentésed ne rettentsen engem.
22Azután szólíts és én felelek, avagy én szólok hozzád és te válaszolj.
23Mennyi bûnöm és vétkem van nékem? Gonoszságomat és vétkemet add tudtomra!
24Mért rejted el arczodat, és tartasz engemet ellenségedül?
25A letépett falevelet rettegteted-é, és a száraz pozdorját üldözöd-é?
26Hogy ily [sok] keserûséget szabtál reám, és az én ifjúságomnak vétkét örökölteted velem?!
27Hogy békóba teszed lábaimat, vigyázol minden én utamra, és vizsgálod lábomnak nyomait?
28Az pedig elsenyved, mint a redves fa, mint ruha, a melyet moly emészt.
