1Felele pedig Jób, és monda:
2Efféle dolgokat sokat hallottam. Nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan!
3Vége lesz-é már a szeles beszédeknek, avagy mi ingerel téged, hogy [így] felelsz?
4Én is szólhatnék úgy mint ti, csak volna a ti lelketek az én lelkem helyén! Szavakat fonhatnék össze ellenetek; csóválhatnám miattatok a fejemet;
5Erõsíthetnélek titeket [csak] a szájammal és ajakim mozgása kevesbítené [fájdalmatokat.]
6Ha szólnék is, nem kevesbbednék a keserûségem; ha veszteglek is: micsoda távozik el tõlem?
7Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam népét.
8Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtõl-szembe bizonyít ellenem.
9Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét.
10Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsõdültek ellenem.
11Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet.
12Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tûzött ki magának.
13Körülvettek az õ íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja.
14Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hõs.
15Zsák-ruhát varrék az én [fekélyes] bõrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat.
16Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka [szállt;]
17Noha erõszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta.
18Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára!
19Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban!
20Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem,
21Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az õ felebarátjával való dolgát.
22Mert a kiszabott esztendõk letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza. [ (Job 16:23) Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír. ]
