1Szövetségre léptem szemeimmel, és hajadonra mit sem ügyeltem.
2És mi volt jutalmam Istentõl felülrõl; vagy örökségem a Mindenhatótól a magasságból?
3Avagy nem az istentelent illeti-é romlás, és nem a gonosztevõt-é veszedelem?
4Avagy nem láthatta-é utaimat, és nem számlálhatta-é meg lépéseimet?
5Ha én csalárdsággal jártam, vagy az én lábam álnokságra sietett:
6Az õ igazságának mérlegével mérjen meg engem, és megismeri Isten az én ártatlanságomat!
7Ha az én lépésem letért az útról és az én lelkem követte szemeimet, vagy kezeimhez szenny tapadt:
8Hadd vessek én és más egye meg, és tépjék ki az én maradékaimat gyökerestõl!
9Ha az én szívem asszony után bomlott, és leselkedtem az én felebarátomnak ajtaján:
10Az én feleségem másnak õröljön, és mások hajoljanak rája.
11Mert gyalázatosság volna ez, és birák elé tartozó bûn.
12Mert tûz volna ez, a mely pokolig emésztene, és minden jövedelmemet tövestõl kiirtaná.
13Ha megvetettem volna igazát az én szolgámnak és szolgálómnak, mikor pert kezdtek ellenem:
14Mi tevõ lennék, ha felkelne az Isten, és ha meglátogatna: mit felelnék néki?
15Nem az teremtette-é õt is, a ki engem teremtett anyám méhében; nem egyugyanaz formált-é bennünket anyánk ölében?
16Ha a szegények kivánságát megtagadtam, és az özvegy szemeit epedni engedtem;
17És ha falatomat egymagam ettem meg, és az árva abból nem evett;
18Hiszen ifjúságom óta, mint atyánál nevekedett nálam, és anyámnak méhétõl kezdve vezettem õt!
19Ha láttam a ruhátlant veszni indulni, és takaró nélkül a szegényt;
20Hogyha nem áldottak engem az õ ágyékai, és az én juhaim gyapjából fel nem melegedett;
21Ha az árva ellen kezemet felemeltem, mert láttam a kapuban az én segítségemet;
22A lapoczkájáról essék ki a vállam, és a forgócsontról szakadjon le karom!
23Hiszen [úgy] rettegtem Isten csapásától, és fensége elõtt tehetetlen valék!
24Ha reménységemet aranyba vetettem, és azt mondtam az olvasztott aranynak: Én bizodalmam!
25Ha örültem azon, hogy nagy a gazdagságom, és hogy sokat szerzett az én kezem;
26Ha néztem a napot, mikor fényesen ragyogott, és a holdat, mikor méltósággal haladt,
27És az én szívem titkon elcsábult, és szájammal megcsókoltam a kezemet:
28Ez is biró elé tartozó bûn volna, mert ámítottam volna az Istent oda fent!
29Ha örvendeztem az engem gyûlölõnek nyomorúságán, és ugráltam örömömben, hogy azt baj érte;
30(De nem engedtem, hogy szájam vétkezzék azzal, hogy átkot kérjek az õ lelkére!)
31Ha nem mondták az én sátorom cselédei: Van-é, a ki az õ húsával jól nem lakott?
32(A jövevény nem hált az utczán, ajtóimat az utas elõtt megnyitám.)
33Ha emberi módon eltitkoltam vétkemet, keblembe rejtve bûnömet:
34Bizony akkor tarthatnék a nagy tömegtõl, rettegnem kellene nemzetségek megvetésétõl; elnémulnék [és] az ajtón sem lépnék ki!
35Oh, bárcsak volna valaki, a ki meghallgatna engem! Ímé, ez a végszóm: a Mindenható feleljen meg nékem; és írjon könyvet ellenem az én vádlóm.
36Bizony én azt a vállamon hordanám, és korona gyanánt a fejemre tenném!
37Lépteimnek számát megmondanám néki, mint egy fejedelem, úgy járulnék hozzá!
38Ha földem ellenem kiáltott és annak barázdái együtt siránkoztak;
39Ha annak termését fizetés nélkül ettem, vagy gazdájának lelkét kioltottam:
40Búza helyett tövis teremjen és árpa helyett konkoly! Itt végzõdnek a Jób beszédei.
