1Én vagyok az az ember, a ki nyomorúságot látott az õ haragjának vesszeje miatt.
2Engem vezérlett és járatott sötétségben és nem világosságban.
3Bizony ellenem fordult, [ellenem] fordítja kezét minden nap.
4Megfonnyasztotta testemet és bõrömet, összeroncsolta csontjaimat.
5[Erõsséget] épített ellenem és körülvett méreggel és fáradsággal.
6Sötét helyekre ültetett engem, mint az örökre meghaltakat.
7Körülkerített, hogy ki ne mehessek, nehézzé tette lánczomat.
8Sõt ha kiáltok és segítségül hívom is, nem hallja meg imádságomat.
9Elkerítette az én útaimat terméskõvel, ösvényeimet elforgatta.
10Ólálkodó medve õ nékem [és] lesben álló oroszlán.
11Útaimat elterelte, és darabokra vagdalt és elpusztított engem!
12Kifeszítette kézívét, és a nyíl elé czélul állított engem!
13Veséimbe bocsátotta tegzének fiait.
14Egész népemnek csúfjává lettem, és gúnydalukká napestig.
15Eltöltött engem keserûséggel, megrészegített engem ürömmel.
16És kova-kõvel tördelte ki fogaimat; porba tiprott engem.
17És kizártad lelkem a békességbõl; elfeledkeztem a jóról.
18És mondám: Elveszett az én erõm és az én reménységem az Úrban.
19Emlékezzél meg az én nyomorúságomról és eltapodtatásomról, az ürömrõl és a méregrõl!
20Vissza-visszaemlékezik, és megalázódik bennem az én lelkem.
21Ezt veszem szívemre, azért bízom.
22Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az õ irgalmassága!
23Minden reggel meg-megújul; nagy a te hûséged!
24Az Úr az én örökségem, mondja az én lelkem, azért benne bízom.
25Jó az Úr azoknak, a kik várják õt; a léleknek, a mely keresi õt.
26Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig.
27Jó a férfiúnak, ha igát visel ifjúságában.
28Egyedül ül és hallgat, mert felvette magára.
29Porba teszi száját, [mondván:] Talán van [még] reménység?
30Orczáját tartja az õt verõnek, megelégszik gyalázattal.
31Mert nem zár ki örökre az Úr.
32Sõt, ha megszomorít, meg is vígasztal az õ kegyelmességének gazdagsága szerint.
33Mert nem szíve szerint veri és szomorítja meg az embernek fiát.
34Hogy lábai alá tiporja valaki a föld minden foglyát;
35Hogy elfordíttassék az ember ítélete a Magasságosnak színe elõtt;
36Hogy elnyomassék az ember az õ peres dolgában: ezt az Úr nem nézi el.
37Kicsoda az, a ki szól és meglesz, ha nem parancsolja az Úr?
38A Magasságosnak szájából nem jõ ki a gonosz és a jó.
39Mit zúgolódik az élõ ember? Ki-ki a maga bûneiért [bûnhõdik.]
40Tudakozzuk a mi útainkat és vizsgáljuk meg, és térjünk az Úrhoz.
41Emeljük fel szíveinket kezeinkkel egyetemben Istenhez az égben.
42Mi voltunk gonoszok és pártütõk, azért nem bocsátottál meg.
43Felöltötted a haragot és üldöztél minket, öldököltél, nem kiméltél.
44Felöltötted a felhõt, hogy hozzád ne jusson az imádság.
45Sepredékké és útálattá tettél minket a népek között.
46Feltátotta száját ellenünk minden ellenségünk.
47Rettegés és tõr van mi rajtunk, pusztulás és romlás.
48Víz-patakok folynak alá az én szemembõl népem leányának romlása miatt.
49Szemem csörgedez és nem szünik meg, nincs pihenése,
50Míg ránk nem tekint és meg nem lát az Úr az égbõl.
51Szemem bánatba ejté lelkemet városomnak minden leányáért.
52Vadászva vadásztak reám, mint valami madárra, ellenségeim ok nélkül.
53Veremben fojtották meg életemet, és követ hánytak rám.
54Felüláradtak a vizek az én fejem felett; mondám: Kivágattam!
55Segítségül hívtam a te nevedet, oh Uram, a legalsó verembõl.
56Hallottad az én szómat; ne rejtsd el füledet sóhajtásom és kiáltásom elõl.
57Közelegj hozzám, mikor segítségül hívlak téged; mondd: Ne félj!
58Pereld meg Uram lelkemnek perét; váltsd meg életemet.
59Láttad, oh Uram, az én bántalmaztatásomat; ítéld meg ügyemet.
60Láttad minden bosszúállásukat, minden ellenem való gondolatjokat.
61Hallottad Uram az õ szidalmazásukat, minden ellenem való gondolatjokat;
62Az ellenem támadóknak ajkait, és ellenem való mindennapi szándékukat.
63Tekintsd meg leülésöket és felkelésöket; én vagyok az õ gúnydaluk.
64Fizess meg nékik, Uram, az õ kezeiknek munkája szerint.
65Adj nékik szívbeli konokságot; átkodul reájok.
66Üldözd haragodban, és veszesd el õket az Úr ege alól!
