Jézus alázatosságról tanít, valamint a farizeus és a vámszedő példázatáról.
1Monda pedig nékik példázatot is arról, hogy mindig imádkozni kell, és meg nem restülni;
2Mondván: Volt egy bíró egy városban, a ki Istent nem félt és embert nem becsült.
Lukács evangéliuma 18:3 - Volt pedig abban a városban egy özvegyasszony, és elméne ahhoz, mondván: Állj bosszút értem az én ellenségemen.
3Volt pedig abban a városban egy özvegyasszony, és elméne ahhoz, mondván: Állj bosszút értem az én ellenségemen.
4Az pedig nem akará egy ideig; de azután monda õ magában: Jól lehet Istent nem félek és embert nem becsülök;
5Mindazáltal mivelhogy nékem terhemre van ez az özvegyasszony, megszabadítom õt, hogy szüntelen reám járván, ne gyötörjön engem.
6Monda pedig az Úr: Halljátok, mit mond e hamis bíró!
7Hát az Isten nem áll-é bosszút az õ választottaiért, kik õ hozzá kiáltanak éjjel és nappal, ha hosszútûrõ is irántuk?
8Mondom néktek, hogy bosszút áll értök hamar. Mindazáltal az embernek Fia mikor eljõ, avagy talál-é hitet e földön?
9Némelyeknek pedig, kik elbizakodtak magukban, hogy õk igazak, és a többieket semmibe sem vették, ezt a példázatot is mondá:
10Két ember méne fel a templomba imádkozni; az egyik farizeus, és a másik vámszedõ.
11A farizeus megállván, ily módon imádkozék magában: Isten! hálákat adok néked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek, ragadozók, hamisak, paráznák, vagy mint ím e vámszedõ is.
12Bõjtölök kétszer egy héten; dézsmát adok mindenbõl, a mit szerzek.
13A vámszedõ pedig távol állván, még szemeit sem akarja vala az égre emelni, hanem veri vala mellét, mondván: Isten, légy irgalmas nékem bûnösnek!
14Mondom néktek, ez megigazulva méne alá az õ házához, inkább hogynem amaz: mert valaki felmagasztalja magát, megaláztatik; és a ki megalázza magát, felmagasztaltatik.
15Vivének pedig hozzá kis gyermekeket is, hogy illesse azokat; mikor pedig a tanítványok ezt látták, megdorgálák azokat.
16De Jézus magához híván õket, monda: Engedjétek, hogy a kis gyermekek én hozzám jõjjenek, és ne tiltsátok el õket; mert ilyeneké az Istennek országa.
17Bizony mondom néktek: A ki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképen nem megy be abba.
18És megkérdé õt egy fõember, mondván: Jó Mester, mit cselekedjem, hogy az örökéletet elnyerhessem?
19Monda pedig néki Jézus: Miért mondasz engem jónak? Nincs senki jó, csak egy, az Isten.
20A parancsolatokat tudod: Ne paráználkodjál; ne ölj; ne lopj; hamis tanubizonyságot ne tégy; tiszteld atyádat és anyádat.
21Az pedig monda: Mindezeket ifjúságomtól fogva megtartottam.
22Jézus ezeket hallván, monda néki: Még egy fogyatkozás van benned: Add el mindenedet, a mid van, és oszd el a szegényeknek, és kincsed lesz mennyországban; és jer, kövess engem.
23Az pedig ezeket hallván, igen megszomorodék; mert igen gazdag vala.
24És mikor látta Jézus, hogy az igen megszomorodék, monda: Mily nehezen mennek be az Isten országába, a kiknek gazdagságuk van!
25Mert könnyebb a tevének a tû fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni.
26A kik pedig ezt hallották, mondának: Ki idvezülhet tehát?
27Õ pedig monda: A mi embereknél lehetetlen, lehetséges az Istennél.
28És monda Péter: Ímé mi mindent elhagytunk, és követtünk téged!
29Õ pedig monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy senki sincs, a ki elhagyta házát, vagy szüleit, vagy testvéreit, vagy feleségét, vagy gyermekeit az Isten országáért,
30A ki sokszorta többet ne kapna ebben az idõben, a jövendõ világon pedig örök életet.
31És maga mellé vévén a tizenkettõt, monda nékik: Ímé felmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik minden az embernek Fián, a mit a próféták megírtak.
32Mert a pogányok kezébe adatik, és megcsúfoltatik, és meggyaláztatik, és megköpdöstetik;
33És megostorozván, megölik õt; és harmadnapon feltámad.
34Õk pedig ezekbõl semmit nem értének; és a beszéd õ elõlük el vala rejtve, és nem fogták fel a mondottakat.
35Lõn pedig, mikor Jerikhóhoz közeledett, egy vak ül vala az út mellett koldulván.
36És mikor hallotta a mellette elmenõ sokaságot, tudakozódék, mi dolog az?
37Megmondák pedig néki, hogy a Názáretbeli Jézus megy el arra.
38És kiálta, mondván: Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!
39A kik pedig elõl mentek, dorgálák õt, hogy hallgasson; de õ annál inkább kiálta: Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!
40És Jézus megállván, parancsolá, hogy vigyék azt hozzá; és mikor közel ért, megkérdé õt,
41Mondván: Mit akarsz, hogy cselekedjem veled? Az pedig monda: Uram, hogy az én szemem világa megjõjjön.
42És Jézus monda néki: Láss, a te hited téged megtartott.
43És azonnal megjöve annak szeme világa, és követé õt, dicsõítvén az Istent az egész sokaság pedig [ezt] látván, dicsõséget ada az Istennek.
