1Fiam! az én bölcseségemre figyelmezz, az én értelmemre hajtsd a te füledet,
2Hogy megtartsd a meggondolást, és a tudományt a te ajakid megõrizzék.
3Mert színmézet csepeg az idegen asszony ajka, és símább az olajnál az õ ínye.
4De annak vége keserû, mint az üröm, éles, mint a kétélû tõr.
5Az õ lábai a halálra mennek, az õ léptei a sírba törekszenek.
6Az életnek útát hogy ne követhesse, ösvényei változókká lettek, a nélkül, hogy õ eszébe venné.
7Most azért, fiaim, hallgassatok engem, és ne távozzatok el számnak beszéditõl!
8Távoztasd el attól útadat, és ne közelgess házának ajtajához,
9Hogy másoknak ne add a te ékességedet, és esztendeidet a kegyetlennek;
10Hogy ne az idegenek teljenek be a te marháiddal, és a te keresményed más házába ne [jusson.]
11Hogy nyögnöd kelljen [élet]ed végén, a mikor megemésztetik a te húsod és a te tested,
12És azt kelljen mondanod: miképen gyûlöltem az erkölcsi tanítást, és a fenyítéket útálta az én elmém,
13És nem hallgattam az én vezetõim szavát, és az én tanítóimhoz nem hajtottam fülemet!
14Kevés híja volt, hogy minden gonoszságba nem merültem a gyülekezetnek és községnek közepette!
15Igyál vizet a te kútadból, és a te forrásod közepibõl folyóvizet.
16Kifolyjanak-é a te forrásid, az utczákra a te vized folyásai?
17Egyedül tied legyenek, és nem az idegenekéi veled.
18Legyen a te forrásod áldott, és örvendezz a te ifjúságod feleségének.
19A szerelmes szarvas, és kedves zerge; az õ emlõi elégítsenek meg téged minden idõben, az õ szerelmében gyönyörködjél szüntelen.
20És miért bujdosnál, fiam, az idegen után, és ölelnéd keblét az idegennek?
21Mert az Úrnak szemei elõtt vannak mindenkinek útai, és minden ösvényeit õ rendeli.
22A maga álnokságai fogják meg az istentelent, és a saját bûnének köteleivel kötöztetik meg.
23Õ meghal fenyíték híján, és bolondságának sokasága miatt támolyog.
