A 102. zsoltár a zsoltáros kétségbeesett imája, aki magányosnak és elhagyatottnak érzi magát az Isten által. A zsoltáros panaszkodik fizikai gyengeségeiről és az emberi élet rövidségéről, miközben Isten iránti kegyelemre és közbelépésre könyörög.
1A nyomorultnak imádsága, a mikor eleped és kiönti panaszát az Úr elé.
2Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád!
3Ne rejtsd el a te orczádat tõlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem!
Zsoltárok 102:4 - Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tûzhely, üszkösök.
4Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tûzhely, üszkösök.
5Letaroltatott és megszáradt, mint a fû az én szívem; még kenyerem megevésérõl is elfelejtkezem.
