A 104. zsoltár egy gyönyörű dicsőítő himnusz Isten Teremtőjéről. A zsoltáros élénk képet fest Isten teremtményeinek fenséges nagyságáról, erejéről és mennyiségi bőségéről, ünnepelve mindent, a világűr tágasságától a legapróbb tengeri lényekig.
1Áldjad én lelkem az Urat! Uram én Istenem, nagy vagy te igen, ékességet és fenséget öltöztél magadra!
2A ki körülvette magát világossággal, mint egy öltözettel, és kiterjesztette az egeket, mint egy kárpitot;
3A ki vizeken építi fel az õ palotáját, a felhõket rendeli az õ szekerévé, jár a szeleknek szárnyain;
4A ki a szeleket teszi követeivé, a lángoló tüzet szolgáivá.
5Õ fundálta a földet az õ oszlopain, nem mozdul az meg soha örökké.
6Vízáradattal, mint egy ruhával borítottad be azt, a hegyek felett is vizek állottak vala.
7Egy kiáltásodtól eloszlának, és mennydörgésednek szavától szétriadának.
8Hegyek emelkedének fel és völgyek szállának alá arra a helyre, a melyet fundáltál nékik.
9Határt vetettél, a melyet át nem hágnak, nem térnek vissza a földnek elborítására.
10A ki elbocsátja a forrásokat a völgyekbe, hogy folydogáljanak a hegyek között;
Zsoltárok 104:11 - Megitassák a mezõnek minden állatát; a vadszamarak is megoltsák szomjúságukat.
11Megitassák a mezõnek minden állatát; a vadszamarak is megoltsák szomjúságukat.
12Mellettök lakoznak az égnek madarai, az ágak közül hangicsálnak.
13A ki megöntözi a hegyeket az õ palotájából; a te munkáidnak gyümölcsébõl megelégíttetik a föld.
14A ki füvet sarjaszt a barmoknak és növényeket az embereknek hasznára, hogy eledelt vegyenek a földbõl,
15És bort, a mely megvidámítja a halandónak szívét, fényesebbé teszi az orczát az olajnál; és kenyeret, a mely megerõsíti a halandónak szívét.
16Megelégíttetnek az Úrnak fái, a Libánonnak czédrusai, a melyeket plántált;
17A melyeken madarak fészkelnek: az eszterág, a melynek a cziprusok a háza.
18A magas hegyek a vadkecskéknek, a sziklák hörcsögöknek menedéke.
19Teremtett holdat ünnepeknek mutatására; a napot, a mely lenyugovását tudja.
20Szerzett setétséget, hogy éjszaka legyen, a melyben szétjárjanak a mezõnek összes vadai;
21Az oroszlánkölykök, a melyek ordítanak a prédáért, sürgetvén Istentõl eledelöket.
22Ha felkél a nap, elrejtõznek és hajlékaikban heverésznek;
23Az ember munkájára megy ki, és az õ dolgára mind estvéig.
24Mily számtalanok a te mûveid, Uram! Mindazokat bölcsen alkottad meg, és betelt a föld a te gazdagságoddal.
25Ez a nagy és széles tenger! Itt vannak benne a megszámlálhatatlan csúszók; apró állatok nagyokkal együtt.
26Amott gályák járnak [s] czethal, a melyet azért formáltál, hogy játszadozzék benne.
27Mindazok te reád néznek, hogy megadjad eledelüket alkalmas idõben.
28Adsz nékik [és] õk takarnak; megnyitod kezedet, és megtelnek a te jóvoltoddal.
29Elfordítod orczádat, megháborodnak; elveszed a lelköket, kimulnak és porrá lesznek újra.
30Kibocsátod a te lelkedet, megújulnak, és újjá teszed a földnek színét.
31Legyen az Úrnak dicsõség örökké; örvendezzen az Úr az õ teremtményeiben;
32A ki, ha rátekint e földre, megrendül az; megilleti a hegyeket, és füstölögnek azok.
33Éneklek az Úrnak egész életemben; zengedezek az én Istenemnek, a míg vagyok!
34Legyen kedves néki az én rebegésem; örvendezem én az Úrban;
35Veszszenek el a bûnösök a földrõl, és a hitetlenek ne legyenek többé! Áldjad én lelkem az Urat; dicsérjétek az Urat!
