1Az éneklõmesternek, Dávidé; zsoltár.
2Mert a gonosznak szája és az álnokságnak szája felnyilt ellenem, hazug nyelvvel beszélnek én velem.
3És körülvesznek engem gyûlölséges beszédekkel, és ostromolnak engem ok nélkül.
4Szeretetemért ellenkeznek velem, én pedig imádkozom.
5Roszszal fizetnek nékem a jóért, és gyûlölséggel az én szeretetemért.
6Állíts fölibe gonoszt, és vádló álljon az õ jobb keze felõl.
7Mikor törvénykezik, mint gonosz jõjjön ki; még az imádsága is bûnné legyen.
8Életének napjai kevesek legyenek, és a hivatalát más foglalja el.
9Fiai legyenek árvákká, a felesége pedig özvegygyé.
10És bujdossanak az õ fiai és kolduljanak, és elpusztult helyeiktõl távol keressenek [eledelt.]
11Foglalja le minden jószágát az uzsorás, és idegenek ragadozzák el szerzeményét.
12Ne legyen néki, a ki kegyelmet mutasson [iránta,] és ne legyen, a ki könyörüljön az õ árváin!
13Veszszen ki az õ maradéka; a második nemzedékben töröltessék el a nevök!
14Atyáinak álnoksága emlékezetben legyen az Úr elõtt, és anyjának bûne el ne töröltessék!
15Mindenkor az Úr elõtt legyenek, és emlékezetök is veszszen ki e földrõl,
16A miatt, hogy nem gondolt arra, hogy kegyelmet gyakoroljon és üldözte a szegény és nyomorult embert, és a megkeseredett szívût, hogy megölje.
17Mivelhogy szerette az átkot, azért érte el õt; és mivel nem volt kedve az áldáshoz, azért távozék az el õ tõle.
18Úgy öltözte fel az átkot, mint a ruháját, azért ment beléje, mint a víz, és az õ csontjaiba, mint az olaj.
19Legyen az néki palástul, a melybe beburkolódzik, és övül, a melylyel mindenkor övezze magát.
20Ez legyen jutalmok az Úrtól az én vádolóimnak, és a kik rosszat beszélnek az én lelkemre.
21De te, én Uram, Istenem, bánj velem a te nevedért; mivelhogy jó a te kegyelmed, szabadíts meg engem!
22Mert szegény és nyomorult vagyok én, még a szívem is megsebesíttetett én bennem.
23Úgy hanyatlom el, mint az árnyék az õ megnyúlásakor; ide s tova hányattatom, mint a sáska.
24Térdeim tántorognak az éhségtõl, és testem megfogyatkozott a kövérségtõl.
25Sõt gyalázatossá lettem elõttök; ha látnak engem, fejöket csóválják.
26Segíts meg engem, Uram Isten; szabadíts meg engem a te kegyelmed szerint!
27Hadd tudják meg, hogy a te kezed [munkája] ez, hogy te cselekedted ezt, Uram!
28Átkozzanak õk, de te áldj meg! Feltámadnak, de szégyenüljenek meg és örvendezzen a te szolgád.
29Öltözzenek az én vádlóim gyalázatba, és burkolózzanak szégyenökbe, mint egy köpenybe!
30Hálát adok az Úrnak felettébb az én számmal, és dicsérem õt a sokaság közepette!
31Mert jobb keze felõl áll a szegénynek, hogy megszabadítsa azoktól, a kik elítélik annak lelkét.
