Zsoltárok 2
Isten Felkent Királya
A zsoltár 2. fejezete Isten végső hatalmát szólja el minden nép és király felett. Kijelenti, hogy a nemzetek ellenállása Istennek és az Ő felkent Királyának hiábavaló, és figyelmezteti őket, hogy hajoljanak meg előtte, különben szembesülnek haragjával.
1Miért dühösködnek a pogányok, és gondolnak hiábavalóságot a népek?
2A föld királyai felkerekednek és a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és az õ felkentje ellen:
3Szaggassuk le az õ bilincseiket, és dobjuk le magunkról köteleiket!
4Az egekben lakozó neveti, az Úr megcsúfolja õket.
5Majd szól nékik haragjában, és megrettenti õket gerjedelmében:
6Én kentem ám fel az én királyomat a Sionon, az én szent hegyemen!
7Törvényül hirdetem: Az Úr mondá nékem: Én fiam vagy te; én ma nemzettelek téged.
8Kérjed tõlem és odaadom néked a pogányokat örökségül, és birtokodul a föld határait.
9Összetöröd õket vasvesszõvel: széjjelzúzod õket, mint cserépedényt.
10Azért, királyok, legyetek eszesek, és okuljatok földnek bírái!
11Szolgáljátok az Urat félelemmel, és örüljetek reszketéssel.
12Csókoljátok a Fiút, hogy meg ne haragudjék és el ne veszszetek az úton, mert hamar felgerjed az õ haragja. Boldogok mindazok, a kik õ benne bíznak!