1Az éneklõmesternek a sósannimra; Dávidé.
2Szabadíts meg engemet, oh Isten, mert a vizek lelkemig hatottak.
3Mély sárba estem be, hol meg nem állhatok; feneketlen örvénybe jutottam, és az áradat elborít engem.
4Elfáradtam a kiáltásban, kiszáradt a torkom; szemeim elbágyadtak, várván Istenemet.
5Többen vannak fejem hajszálainál, a kik ok nélkül gyûlölnek engem; hatalmasok a vesztemre törõk, a kik ellenségeim alap nélkül; a mit nem ragadtam el, azt kell megfizetnem!
6Oh Isten, te tudod az én balgatagságomat, és az én bûneim nyilván vannak te elõtted:
7Ne szégyenüljenek meg miattam, a kik te benned remélnek, Uram, Seregeknek Ura! Ne pironkodjanak miattam, a kik téged keresnek, oh Izráelnek Istene!
8Mert te éretted viselek gyalázatot, [és] borítja pironság az én orczámat.
9Atyámfiai elõtt idegenné lettem, és anyám fiai elõtt jövevénynyé.
10Mivel a te házadhoz való féltõ szeretet emészt engem, a te gyalázóidnak gyalázásai hullanak reám.
11Ha sírok és bõjtöléssel [gyötröm] lelkemet, az is gyalázatomra válik.
12Ha gyászruhába öltözöm, akkor példabeszédül vagyok nékik.
13A kapuban ülõk rólam szólanak, és a borozók rólam énekelnek.
14Én pedig néked könyörgök, oh Uram; jókedvednek idején, oh Isten, a te kegyelmed sokaságához képest hallgass meg engem a te megszabadító hûségeddel.
15Ments ki engem az iszapból, hogy el ne sülyedjek; hadd szabaduljak meg gyûlölõimtõl és a feneketlen vizekbõl;
16Hogy el ne borítson a vizek árja, és el ne nyeljen az örvény, és a veremnek szája be ne záruljon felettem!
17Hallgass meg engem, Uram, mert jó a te kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám;
18És ne rejtsd el orczádat a te szolgádtól; mert szorongattatom nagyon: siess, hallgass meg engem!
19Légy közel az én lelkemhez és váltsd meg azt; az én ellenségeimért szabadíts meg engem.
20Te tudod az én gyalázatomat, szégyenemet és pirulásomat; jól ismered minden szorongatómat.
21A gyalázat megtörte szívemet és beteggé lettem; várok vala részvétre, de hiába; vigasztalókra, de nem találék.
22Sõt ételemben mérget adnak vala, és szomjúságomban eczettel itatnak vala engem.
23Legyen az õ asztalok elõttök tõrré, és a bátorságosoknak hálóvá.
24Setétüljenek meg az õ szemeik, hogy ne lássanak; és az õ derekukat tedd mindenkorra roskataggá.
25Öntsd ki a te haragodat reájok, és a te haragodnak búsulása érje utól õket.
26Legyen az õ palotájok puszta, és az õ hajlékukban ne legyen lakos;
27Mert a kit te megvertél, azt üldözik, és a tõled sujtottak fájdalmát szólják meg.
28Szedd össze álnokságaikat, és a te igazságodra ne jussanak el.
29Töröltessenek ki az élõk könyvébõl, és az igazak közé ne irattassanak.
30Engem pedig, a ki nyomorult és szenvedõ vagyok, emeljen fel, oh Isten, a te segedelmed!
31Dicsérem az Istennek nevét énekkel, és magasztalom hálaadással.
32És kedvesebb lesz az Úr elõtt az ökörnél, a szarvas és hasadt körmû tuloknál.
33Látják [ezt] majd a szenvedõk és örülnek; ti Istent keresõk, elevenedjék a ti szívetek!
34Mert meghallgatja az Úr a szegényeket, és az õ foglyait nem veti meg.
35Dicsérjék õt az egek és a föld; a tengerek és a mi csak mozog azokban!
36Mert megtartja Isten a Siont, és megépíti Júdának városait; és ott lakoznak majd és bírni fogják azt. [ (Psalms 69:37) És az õ szolgáinak maradékai öröklik azt, és abban laknak majd, a kik szeretik az õ nevét. ]
