A Zsoltárok 73. fejezete gyönyörű, mégis nyers kifejezése annak, hogyan lehet megőrizni a hitet Istenben a féltékenység és kételyek kísértései közepette. Az író, Asáf bevallja, hogy féltékeny az álnokok látszólagos sikere és következménytelensége miatt, miközben ő maga szenvedett azért, mert hű maradt Istenhez. Végül azonban felismeri, hogy Isten az igazi kincse, és hogy Őt követve örök elégedettség vár rá.
1Aszáf zsoltára.
2De én?! Már-már meghanyatlottak lábaim; és kis híjja, hogy lépteim el nem iszamodtak.
3Mert irígykedtem a kevélyekre, látván a gonoszok jó szerencséjét.
4Mert halálukig nincsenek kínjaik, és az õ erejök állandó.
5A halandók nyomorúságában nincs részök, és az emberekkel nem ostoroztatnak.
