1Lõn pedig, mikor Dávid az õ házában ülne, monda Nátán prófétának: Ímé én czédrusfából csinált házban lakom, az Úr szövetségének ládája pedig kárpitok alatt.
2Akkor monda Nátán Dávidnak: Valami a te szívedben van, cselekedd meg, mert az Isten veled leend.
3Azon éjjel pedig lõn az Istennek szava Nátánhoz, mondván:
4Menj el, és mondd meg az én szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja az Úr: Ne te építs nékem házat lakásul;
5Mert nem laktam én attól fogva házban, mióta az Izráel fiait kihoztam, mind e mai napig, hanem egy hajlékból más hajlékba [mentem] és sátorból [sátorba.]
6A mely helyeken jártam az Izráel egész népével, szólottam-é vagy egyszer valakinek az Izráel birái közül (a kiknek parancsoltam vala, hogy az én népemet legeltessék), mondván: Miért nem csináltatok nékem czédrusfából házat?
7Most azért ezt mondjad az én szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja a Seregek Ura: Én választottalak téged a juhok mellõl a pásztorkunyhóból, hogy légy vezére az én népemnek, az Izráelnek,
8És veled voltam mindenütt, valahová mentél, minden ellenségeidet is a te orczád elõl elvesztettem, ennekfelette [oly] hírt szerzettem néked, a minemû hírök van a hatalmasoknak, a kik a földön vannak;
9Lakóhelyet is adtam az én népemnek, az Izráelnek és elplántálám õt; és lakik az õ helyén, és ki nem mozdul többé, s nem fogják az álnokságnak fiai sanyargatni, mint azelõtt.
10És attól az idõtõl fogva, hogy megparancsoltam volt, hogy birák legyenek az én népem, az Izráel felett, minden te ellenségeidet megalázám, és azt is jelentém néked, hogy az Úr házat épít néked.
11És lészen, mikor betelnek a te életed napjai, hogy a te atyáidhoz elmenj, a te magodat feltámasztom te utánad, mely a te fiaid közül való lesz, és az õ országát megerõsítem.
12Õ épít nékem házat, és megerõsítem az õ királyi székét mindörökké.
13Én leszek néki atyja, õ pedig fiam lészen, és az én irgalmasságomat õ tõle el nem veszem, mint a hogy a te elõtted valótól elvettem;
14Hanem megerõsítem õt az én házamban és az én országomban mindörökké, és az õ királyiszéke erõs lesz mindörökké.
15Mind e beszédek szerint és mind e látás szerint szóla Nátán Dávidnak.
16Beméne azért Dávid király, és leüle az Úr elõtt, és monda: Ki [vagyok] én, óh Uram Isten, s micsoda az én házam is, hogy engemet eddig juttattál?
17Sõt még ez is kevés volt elõtted, óh Isten! hanem ennekfelette szólál jövendõt is a te szolgád háza felõl, és mint magas rangú embert, úgy tekintettél engemet, Úr Isten!
18És mit [kérhetne] Dávid többet te tõled, a te szolgádnak tisztességére, holott te [jól] ismered a te szolgádat?
19Óh Uram, a te szolgádért és a te szíved szerint cselekedéd mind e nagy dolgokat, hogy kijelentéd mindezeket a csudálatos dolgokat,
20(Óh Uram, nincsen senki hasonló hozzád, és nincsen Isten náladnál több), mind a szerint, a mint füleinkkel hallottuk.
21És kicsoda olyan, mint a te néped, az Izráel, egy nemzetség a földön, a melyért elment volna az Isten, hogy megváltaná magának népül; hogy magadnak nagy és rettenetes nevet szerezz, kiûzvén a pogányokat a te néped elõl, a melyet Égyiptomból megszabadítál!
22És az Izráel népét a te népeddé tevéd mindörökké, és te Uram, nékik Istenök lettél.
23Most azért Uram, a szó, a melyet szólál a te szolgád felõl és az õ háza felõl, erõsíttessék meg mindörökké, és úgy cselekedjél, a mint szóltál.
24Maradjon meg és magasztaltassék fel a te neved mindörökké, hogy mondhassák: A Seregek Ura az Izráel Istene, Istene Izráelnek; és Dávidnak, a te szolgádnak háza legyen állandó elõtted.
25Minthogy te, én Istenem, a te szolgádnak füle hallására megjelentetted, hogy néki házat csinálsz: ezokáért indula meg a te szolgád, hogy könyörgene elõtted.
26Most azért én Uram, te vagy az Isten, és te szólád e [jó] dolgot a te szolgád felõl.
27Most azért tessék néked megáldani a te szolgádnak házát, hogy legyen [állandó] mindörökké elõtted; mivelhogy te, Uram, megáldottad, [legyen] azért áldott mindörökké.
