1Jobb a jó hír a drága kenetnél; és a halálnak napja jobb az õ születésének napjánál.
2Jobb a siralmas házhoz menni, hogynem a lakodalomnak házához menni; mivelhogy minden embernek ez a vége, és az élõ ember megemlékezik arról.
3Jobb a szomorúság a nevetésnél; mert az orczának szomorúsága által jobbá lesz a szív.
4A bölcseknek elméje a siralmas házban [van], a bolondoknak pedig elméje a vígasságnak házában.
5Jobb a bölcsnek dorgálását hallani, hogynem valaki hallja a bolondoknak éneklését.
6Mert olyan a bolondnak nevetése, mint a tövisnek ropogása a fazék alatt; ez is hiábavalóság!
7Mert a zsarolás megbolondítja a bölcs [embert] is, és az elmét elveszti az ajándék.
8Jobb akármi dolognak vége annak kezdetinél; jobb a tûrõ, hogynem a kevély.
9Ne légy hirtelen a lelkedben a haragra; mert a harag a bolondok kebelében nyugszik.
10Ne mondd ezt: mi az oka, hogy a régi napok jobbak voltak ezeknél? mert nem bölcseségbõl származik az ilyen kérdés.
11Jó a bölcseség az örökséggel, és elõmenetelökre van az [embereknek], a kik a napot látják.
12Mert a bölcseségnek árnyéka alatt, [és] a gazdagságnak árnyéka alatt [egyformán nyugszik az ember!] de a tudomány hasznosb, mivelhogy a bölcseség életet ád az õ urainak.
13Tekintsd meg az Istennek cselekedetit; mert kicsoda teheti egyenessé, a mit õ görbévé tett?
14A jó szerencsének idején élj a jóval; a gonosz szerencsének idején pedig jusson eszedbe, hogy ezt is, épen úgy, mint azt, Isten szerzette, a végre, hogy az ember semmit [abból] eszébe ne vegyen, [a mi] reá következik.
15Mindent láttam az én hiábavalóságomnak napjain: van oly igaz, a ki az õ igazságában elvész; és van gonosz ember, a ki [az õ életének napjait] meghosszabbítja az õ gonoszságában.
16Ne légy felettébb igaz, és felettébb ne bölcselkedjél; miért keresnél magadnak veszedelmet?
17Ne légy felettébb gonosz, és ne légy balgatag; miért halnál meg idõd elõtt?
18Jobb, hogy ezt megfogd, és amattól is a te kezedet meg ne vond; mert a ki az Istent féli, mind ezektõl megszabadul!
19A bölcseség megerõsíti a bölcset inkább, mint tíz hatalmas, a kik a városban vannak.
20Mert nincs egy igaz ember is a földön, a ki jót cselekednék és nem vétkeznék.
21Ne figyelmezz minden beszédre, melyet mondanak, hogy meg ne halld szolgádat, hogy átkoz téged.
22Mert sok esetben tudja a te lelked is, hogy te is gonoszt mondottál egyebeknek.
23Mind ezeket megpróbáltam az én bölcseségem által. [Mikor] azt gondolám, [hogy] bölcs vagyok, én tõlem a [bölcseség] távol vala.
24Felette igen messze van, a mi van, és felette mélységes; kicsoda tudhatja meg azt?
25Fordítám én magamat és az én szívemet a bölcseségnek és az okoskodásnak tudására, kutatására és keresésére; azonképen hogy megtudjam a bolondságnak gonoszságát, és a tévelygésnek balgatagságát.
26És találtam [egy dolgot,] mely keservesb a halálnál; tudniillik az olyan asszonyt, a kinek a szíve olyan, mint a tõr és a háló, kezei pedig olyanok, mint a kötelek. A ki Isten elõtt kedves, megszabadul attól; a bûnös pedig megfogattatik attól.
27Lásd, ezt találtam, azt mondja a prédikátor; mikor gyakorta nagy szorgalmassággal keresém a megfejtést,
28A mit az én lelkem folyton keresett, és nem találtam. Ezer közül egy embert találtam; de asszonyt mind ezekben nem találtam.
29Hanem lásd, ezt találtam, hogy az Isten teremtette az embert igaznak; õk pedig kerestek sok kigondolást.
