Jákob elmenekül Labántól a családjával és vagyonával. Laban üldözi, de megkötik a szövetséget és barátokként válnak el.
1És meghallá a Lábán fiainak beszédét, kik ezt mondják vala: Valamije volt atyánknak, mind elvette Jákób; és atyánkéból szerezte mind e gazdagságot.
2És látá Jákób a Lábán orczáját, hogy ímé nem olyan õ hozzá mint annakelõtte.
3Monda pedig az Úr Jákóbnak: Térj meg atyáid földére, a te rokonságod közé, és veled lészek.
4Elkülde tehát Jákób, és kihívatá magához Rákhelt és Leát a mezõre az õ nyájához.
5És monda nékik: Látom atyátok orczáját, hogy nem olyan hozzám, mint ennekelõtte; de az én atyám Istene velem volt.
6Ti pedig tudjátok, hogy teljes erõm szerint szolgáltam atyátokat.
7De atyátok engem megcsalt s tízszer is megváltoztatta béremet; mindazáltal az Isten nem engedte, hogy nékem kárt tehessen.
8Mikor azt mondotta: A pettyegetettek legyenek a te béred, a juhok mind pettyegetetteket ellenek vala. Ha azt mondotta: A csíkos lábúak legyenek a te béred, a juhok mind csíkos lábúakat ellenek vala.
9Így vette el Isten atyátok jószágát és nékem adta.
10Mert lõn a juhok foganásának idejekor, szemeimet felemelém, és látom vala álomban, hogy ímé a juhokat hágó kosok csíkos lábúak, pettyegetettek és tarkák.
11Akkor monda nékem az Isten Angyala álomban: Jákób. És felelék: Ímhol vagyok.
12És õ monda: Emeld fel szemeidet és lásd, hogy a mely kosok a juhokat hágják, azok mind csíkos lábúak, pettyegetettek és tarkák. Mert mindazt láttam, a mit veled Lábán cselekeszik vala.
13Én vagyok ama Béthelnek Istene, a hol emlékoszlopot kentél fel, és a hol fogadást tettél nékem. Most kelj fel, menj ki e földrõl, és térj vissza szülõföldedre.
14És felele Rákhel és Lea, és mondának néki: Vajjon vagyon-é még nékünk valami részünk és örökségünk a mi atyánk házában?
15Avagy nem úgy tartott-é minket mint idegeneket? midõn minket eladott, és értékünket is teljesen megemésztette.
16Mert mind ez a gazdagság, melyet Isten vett el a mi atyánktól, miénk és a mi fiainké. Most azért valamit néked az Isten mondott, [azt] cselekedjed.
17Felkele tehát Jákób, és feltevé gyermekeit és feleségeit a tevékre;
18És elvivé minden nyáját, és minden keresményét, melyet keresett vala; minden jószágát, melyet szerzett vala Mésopotámiában, hogy elmenjen az õ atyjához Izsákhoz Kanaán földére.
19Lábán pedig elment vala juhait nyírni; azonközben ellopá Rákhel a házi bálványokat, melyek atyjánál valának.
20Jákób pedig meglopá a Siriabeli Lábánnak szívét, mivelhogy nem adá tudtára, hogy szökni akar.
Teremtés könyve 31:21 - Megszökék tehát mindenestõl, és felkelvén, általméne a folyóvízen, és Gileád hegye felé tarta.
21Megszökék tehát mindenestõl, és felkelvén, általméne a folyóvízen, és Gileád hegye felé tarta.
22És mikor harmad napra megmondák Lábánnak, hogy Jákób elszökött;
23Maga mellé vévén az õ rokonait, hét napi járó földig ûzé õket; és eléré a Gileád hegyén.
Teremtés könyve 31:24 - Isten pedig megjelenék a Siriabeli Lábánnak éjjel álomban, és monda néki: Vigyázz magadra, Jákóbnak se jót, se rosszat ne szólj.
24Isten pedig megjelenék a Siriabeli Lábánnak éjjel álomban, és monda néki: Vigyázz magadra, Jákóbnak se jót, se rosszat ne szólj.
25Mikor eléré Lábán Jákóbot, s Jákób a hegyen voná fel sátorát; Lábán is a Gileád hegyén voná fel az õ rokonaival egybe.
26És monda Lábán Jákóbnak: Mit cselekedtél, hogy megloptad szívemet, és leányaimat fegyverrel nyert foglyokként vitted el?
27Miért futottál el titkon, s loptál meg engem? miért nem jelentetted nékem, hogy elbocsátottalak volna örömmel, énekszóval, dob- és hegedûszóval?
28És nem engedted meg, hogy megcsókoljam fiaimat és leányaimat. Ez egyszer bolondul cselekedtél.
29Volna erõm hozzá, hogy rosszat tegyek veletek, de a ti atyátok Istene tegnap éjszaka megszólíta engem, ezt mondván: Vigyázz magadra, Jákóbnak se jót, se rosszat ne szólj.
30Hogyha pedig immár el akartál menni, mivelhogy nagy kívánsággal kívánkoztál atyád házához: miért loptad el az én isteneimet?
31Felelvén pedig Jákób, monda Lábánnak: Mert féltem, mert gondolom vala, hogy talán elveszed a te leányaidat én tõlem erõvel.
32A kinél pedig megtalálod a te isteneidet, ne éljen [az]. Atyánkfiai elõtt vizsgáld meg, mid van nálam, és vidd el. Mert nem tudja vala Jákób, hogy Rákhel lopta el azokat.
33Beméne tehát Lábán Jákób sátorába, és Lea sátorába, és a két szolgáló sátorába, és nem találá meg; akkor kiméne Lea sátorából, és méne a Rákhel sátorába.
34Rákhel pedig vette vala a házi bálványokat, és tette vala azokat egy tevének a nyergébe, és rájok ûle; Lábán pedig felhányá az egész sátort, és nem találta vala meg [azokat.]
35Akkor monda az õ atyjának: Ne haragudjék az én uram, hogy fel nem kelhetek elõtted, mert asszonyok baja van rajtam. Keresé tehát, de nem találá a házi bálványokat.
36Jákób pedig haragra gerjede s feddõdék Lábánnal. Megszólala Jákób és monda Lábánnak: Mi a vétkem, és mi a bûnöm, hogy üldözõbe vettél?
37Bezzeg minden holmimat felhánytad, mit találtál a magad házi holmija közûl valót? add elõ itt az én rokonaim és a te rokonaid elõtt, hogy tegyenek ítéletet kettõnk között.
38Immár húsz esztendeje vagyok nálad, juhaid és kecskéid nem vetéltek el, és nyájad kosait nem ettem meg.
39A mit a [vad] megszaggatott, nem vittem hozzád, én fizettem meg azt; tõlem követelted a nappal lopottat, mint az éjjel lopottat is.
40Úgy voltam hogy nappal a hõség emésztett, éjjel pedig a hideg; és az álom távol maradt szemeimtõl.
41Immár húsz esztendeje hogy házadnál vagyok; tizennégy esztendeig szolgáltalak két leányodért, és hat esztendeig juhaidért; te pedig béremet tízszer is megváltoztattad.
42Ha az én atyám Istene, Ábrahám Istene, és az Izsák félelme velem nem volt volna, bizony most üresen bocsátanál el engem, [de] megtekintette Isten az én nyomorúságomat és kezeim munkáját, és megfeddett [téged] tegnap éjjel.
43Felele pedig Lábán és monda Jákóbnak: A leányok én leányaim és a fiak én fiaim, és a nyáj az én nyájam, s valamit látsz mind az enyim, de mit tehetek ma ezeknek az én leányaimnak, vagy az õ magzatjaiknak, a kiket szûltek?
44Most tehát jer, kössünk szövetséget, én meg te, hogy az légyen bizonyságul közöttem és közötted.
45És võn Jákób egy követ, és felemelé azt emlékoszlopul.
46És monda Jákób az õ atyjafiainak: Szedjetek köveket! És gyûjtének köveket, és csinálának rakást; és evének ott a rakáson.
47És nevezé azt Lábán Jegár-Sahaduthának, Jákób pedig nevezé Gálhédnek.
48És mondja vala Lábán: E rakás bizonyság ma, közöttem és közötted, azért nevezék Gálhédnek.
49És Miczpának, mivelhogy mondá: Az Úr legyen vigyázó közöttem és te közötted, a mikor egymástól elválunk.
50Ha az én leányaimat nyomorgatándod, és ha az én leányaimon kivûl több feleséget veéndesz, senki sincs ugyan velünk; de meglásd: Isten a bizonyság én közöttem és te közötted.
51És monda Lábán Jákóbnak: Ímé e rakás kõ és ímé ez emlékoszlop, a melyet raktam én közöttem és te közötted,
52Bizonyság legyen e rakás kõ, és bizonyság ez az emlékoszlop, hogy sem én nem megyek el e rakás kõ mellett te hozzád, sem te nem jössz át én hozzám e rakás kõ, és ez emlékoszlop mellett gonosz végre.
53Az Ábrahám Istene, és a Nákhor Istene, és az õ atyjok Istene tegyenek ítéletet közöttünk: És megesküvék Jákób az õ atyjának Izsáknak félelmére.
54Akkor Jákób áldozatot öle ott a hegyen, és vendégségbe hívá az õ rokonait. És vendégeskedtek vala, s meghálának a hegyen.
55Reggel pedig felkele Lábán és megcsókolá fiait és leányait és megáldá õket. Azután elméne Lábán, és visszatére az õ helyére.
