1És folytatá Elihu, és monda:
2Várj még egy kevéssé, majd felvilágosítlak, mert az Istenért még van mit mondanom.
3Tudásomat messzünnen veszem, és az én teremtõmnek igazat adok.
4Mert az én beszédem bizonyára nem hazugság; tökéletes tudású [ember áll] melletted.
5Ímé, az Isten hatalmas, még sem vet meg semmit; hatalmas az õ lelkének ereje.
6Nem tartja meg a gonosznak életét, de a szegénynek igaz törvényt teszen.
7Nem veszi le az igazról szemeit, sõt a királyok mellé, a trónba ülteti õket örökre, hogy felmagasztaltassanak.
8És ha békókba veretnek, és fogva tartatnak a nyomorúság kötelein:
9Tudtokra adja cselekedetöket, és vétkeiket, hogyha elhatalmaztak [rajtok].
10Megnyitja füleiket a feddõzésnek és megparancsolja, hogy a vétekbõl megtérjenek:
11Ha engednek és szolgálnak néki, napjaikat jóban végzik el, és az õ esztendeiket gyönyörûségekben.
12Ha pedig nem engednek, fegyverrel veretnek által, és tudatlanságban múlnak ki.
13De az álnok szívûek haragot táplálnak, nem kiáltanak, mikor megkötözi õket.
14Azért ifjúságukban hal meg az õ lelkök, és életök a paráznákéhoz hasonló.
15A nyomorultat megszabadítja az õ nyomorúságától, és a szorongattatással megnyitja fülöket.
16Téged is kiszabadítana az ínség torkából tág mezõre, a hol nincs szorultság, és asztalod étke kövérséggel lenne rakva;
17De ha gonosz ítélettel vagy tele, úgy utolérnek az ítélet és igazság.
18Csakhogy a harag ne ragadjon téged csúfkodásra, és a nagy váltságdíj se tántorítson el.
19Ad-é valamit a te gazdagságodra? Sem aranyra, sem semmiféle erõfeszítésre!
20Ne kívánjad az éjszakát, a mely népeket mozdít ki helyökbõl.
21Vigyázz! ne pártolj a bûnhöz, noha azt a nyomorúságnál jobban szereted.
22Ímé, mily fenséges az Isten az õ erejében; kicsoda az, a ki úgy tanítson, mint õ?
23Kicsoda szabta meg az õ útjait, vagy ki mondhatja [azt]: Igazságtalanságot cselekedtél?
24Legyen rá gondod, hogy magasztaljad az õ cselekedetét, a melyrõl énekelnek az emberek!
25Minden ember azt szemléli; a halandó távolról is látja.
26Ímé, az Isten fenséges, mi nem ismerhetjük õt! esztendeinek száma sem nyomozható ki.
27Hogyha magához szívja a vízcseppeket, ködébõl mint esõ cseperegnek alá,
28A melyet a fellegek [özönnel] öntenek, és hullatnak le temérdek emberre.
29De sõt értheti-é valaki a felhõ szétoszlását, az õ sátorának zúgását?
30Ímé, szétterjeszti magára az õ világosságát, és ráborítja a tengernek gyökereit.
31Mert ezek által ítéli meg a népeket, ád eledelt bõségesen.
32Kezeit elborítja villámlással, és kirendeli a lázadó ellen.
33Az õ dörgése ad hírt felõle, mint a barom a közeledõ viharról. [ (Job 36:34) Ezért remeg az én szívem, és csaknem kiszökik helyébõl. ]
