1Halljátok meg figyelmetesen az õ hangjának dörgését, és a zúgást, a mely az õ szájából kijön!
2Az egész ég alatt szétereszti azt, és villámát is a földnek széléig.
3Utána hang zendül, az õ fenségének hangjával mennydörög, s nem tartja vissza azt, ha szava megzendült.
4Isten az õ szavával csudálatosan mennydörög, és nagy dolgokat cselekszik, úgy hogy nem érthetjük.
5Mert azt mondja a hónak: Essél le a földre! És a zápor-esõnek és a zuhogó zápornak: [Szakadjatok].
6Minden ember kezét lepecsétli, hogy megismerje minden halandó, hogy az õ mûve.
7Akkor a vadállat az õ tanyájára húzódik, és az õ barlangjában marad.
8Rejtekébõl elõjön a vihar, és az északi szelektõl a fagy.
9Isten lehellete által támad a jég, és szorul össze a víznek szélessége.
10Majd nedvességgel öntözi meg a felleget, s áttöri a borulatot az õ villáma.
11És az köröskörül forog az õ vezetése alatt, hogy mindazt megtegyék, a mit parancsol nékik, a föld kerekségének színén.
12Vagy ostorul, ha földjének úgy kell, vagy áldásul juttatja azt.
13Vedd ezt füledbe Jób, állj meg és gondold meg az Istennek csudáit.
14Megtudod-é, mikor rendeli azt rájok az Isten, hogy villanjon az õ felhõjének villáma?
15Tudod-é, hogy miként lebegnek a felhõk, [vagy] a tökéletes tudásnak csudáit [érted-é?]
16Miképen melegülnek át ruháid, mikor nyugton van a föld a déli széltõl?
17Vele együtt terjesztetted-é ki az eget, a mely szilárd, mint az aczéltükör?
18Mondd meg nékünk, mit szóljunk néki? A setétség miatt semmit sem kezdhetünk.
19Elbeszélik-é néki, ha szólok? Ha elmondaná valaki: bizony vége volna!
20Néha nem látják a napot, bár az égen ragyog; de szél fut át [rajta] és kiderül.
21Észak felõl arany[színû világosság] támad, Isten körül félelmetes dicsõség.
22Mindenható! Nem foghatjuk meg õt; nagy az õ hatalma és ítélõ ereje, és a tiszta igazságot el nem nyomja.
23Azért rettegjék õt az emberek; a [kevély] bölcsek közül nem lát õ egyet sem.
