Zsoltárok 39:5
“Jelentsd meg Uram az én végemet és napjaim mértékét, mennyi az? Hadd tudjam, hogy milyen múlandó vagyok.”
Kontekstuális háttér: Zsoltárok 39
3Elnémultam, vesztegléssel hallgattam a jóról, de fájdalmam felzaklatódott.
4Fölhevült bennem az én szívem, gondolatomban tûz gerjede fel, így szólék [azért] az én nyelvemmel:
5Jelentsd meg Uram az én végemet és napjaim mértékét, mennyi az? Hadd tudjam, hogy milyen múlandó vagyok.
6Ímé tenyérnyivé tetted napjaimat, és az én életem te elõtted, mint a semmi. Bizony merõ hiábavalóság minden ember, akárhogyan áll is! Szela.
7Bizony árnyékként jár az ember; bizony csak hiába szorgalmatoskodik; rakásra gyûjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat!
A(z) Zsoltárok 39 részről: Gondolatok az élet törékenységéről
A 39. zsoltár egy mélyen személyes elmélkedés az emberi élet múlandóságáról. A beszélő az ő saját halandóságán és az életének rövidségén elmélkedik. A zsoltáros küzd a véges és az örök lét közti feszültséggel, és megküzd a saját bűnössége súlyával.
Kommentár
A Zsoltárok könyve imákat, énekeket és költeményeket tartalmaz, melyek kifejezik az emberi érzések és tapasztalatok teljes skáláját. A 39. zsoltárban a beszélő szembenéz saját halandóságával és az élet rövidségével. Ő őszintén beszél saját küzdelmeiről és hiányosságairól, elismeri bűnösségét és kér bocsánatot. A zsoltáros az élet céljának és értelmének kérdésével is küzd. Megkérdőjelezi az emberi teljesítmények és javak mulandó természetét, felismerve, hogy ezek végül értelmetlenné válnak a halál árnyékában. Még ezen létválság közepette is a beszélő megnyugvást talál abban a tudatban, hogy nem egyedül van. Elismeri, hogy Isten vele van, még a küzdelmei közepette is, és végül reményt talál a megváltás és az örök élet ígéretében. A 39. zsoltár figyelmeztető emlékeztetője az élet törékenységére és annak fontosságára, hogy szándékkal és céllal éljünk. Ez egy erőteljes visszatükrözése az emberi állapotnak és egy tanúságtétel a hit és remény időtálló értékéről.