Zsoltárok 77:6
“Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveirõl.”
Kontekstuális háttér: Zsoltárok 77
4Istenrõl emlékezem és sóhajtok; róla gondolkodom, de elepedt az én lelkem. Szela.
5Szemeimet ébren tartod; hánykolódom, de nem szólhatok.
6Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveirõl.
7Megemlékezem éjjel az én énekeimrõl; szívemben elgondolkodom és azt kutatja lelkem:
8Avagy mindörökké elvet-é az Úr? és nem lesz-é többé jóakaró?
A(z) Zsoltárok 77 részről: Segélykiáltás a hű Istenhez
A 77. zsoltár arról tanúskodik, hogy a zsoltáros nyomorúságot és aggodalmat érez, de ugyanakkor megbízik Isten jellemében és hatalmában. A zsoltáros felsír Istenhez, vágyva a megkönnyebbülésre és bizonyosságra a baj idején. Visszatekint az Isten beavatkozásaira, és azt kérdezi, elfelejtette-e őt Isten. Azonban végül emlékszik Isten hűségére és ismét megbízást keres benne.
Kommentár
A 77. zsoltár egy gyakori küzdelmet tárgyal a hívők történelmében: a feszültséget az életünkben lévő fájdalom és szenvedés valósága, valamint a jó és hatalmas Istenbe vetett hitünk között. A zsoltáros őszinte az érzelmeivel kapcsolatban, és nem vonakodik kifejezni kétségeit és félelmeit. Ugyanakkor emlékezteti önmagát Isten jóságára és fennhatóságára, visszatekintve Isten hűségének történeteire forrásként a reményre. Ez a zsoltár arra ösztönöz bennünket, hogy vigyük viadalainkat Isten elé, és bízzunk jellemében, még akkor is, ha a körülmények kilátástalannak tűnnek.