Zsoltárok 62:2
“Csak Istenben nyugoszik meg lelkem; tõle van az én szabadulásom.”
Kontekstuális háttér: Zsoltárok 62
1Az éneklõmesternek, Jedutun szerint; Dávid zsoltára.
2Csak Istenben nyugoszik meg lelkem; tõle van az én szabadulásom.
3Csak õ az én kõsziklám és szabadulásom; õ az én oltalmam, azért nem rendülök meg felettébb.
4Meddig támadtok még egy ember ellen; [meddig] törtök ellene valamennyien, mint meghanyatlott fal és dûlõ kerítés ellen?
A(z) Zsoltárok 62 részről: Isten, az Én Sziklám
A zsoltárok 62. fejezetében a szerző kijelenti a bizalmát Istenben, aki sziklája és üdvössége. Hangsúlyozza Isten védelmének bizonyosságát és az értelmetlen világi hatalomra vagy gazdagságra való támaszkodását. A zsoltáros bátorít mindenkit, hogy bízzanak Istenben és öntsék ki szívüket imádságban.
Kommentár
A Zsoltárok 62. része arra emlékeztet, hogy végső biztonságunk és üdvösségünk forrása egyedül Istenben van. Egy olyan világban, amely az erőt, gazdagságot és önállóságot értékeli, ez a zsoltár arra szólít fel bennünket, hogy szívünket és elménket az Örökkévaló felé fordítsuk. Teljesen bíznunk kell Benne és menedéket keresnünk az Ő változatlan szeretetében és védelmében. A zsoltáros rámutat arra a kockázatra, amit jelent, ha bízunk valamiben, ami nem Isten, mert ezek a dolgok ideiglenesek és összeomlanak az élet viharai előtt. Ám amikor hitünket Istenbe erősítjük, nyugodhatunk az Ő változhatatlan természetében, és megtalálhatjuk a békét a tudatban, hogy Ő velünk van minden próbatételben. Ez a zsoltár arra hív, hogy vizsgáljuk meg saját szívünket, és kérdezzük meg, hol is van valódi bizalmunk. Azt vajon saját erőnkben és erőforrásainkban helyezzük-e, vagy Isten szeretetének megrendíthetetlen alapjában vetjük-e reményünket? Mindannyian tanuljunk meg Benne bízni, mint a mi sziklánkban és üdvösségünkben, és szívünket Őhozzá kiönteni imádságban.